• Kotomicuki
    #6
    Azért, mert pénzed van járműre - meg megvesztegetésre a szükséges papírokért..., és az elzárás megúszásához a (közúton) történtek után - , még nem biztos, hogy alkalmas is vagy a közlekedésben való részvételre..., sőt, manapság inkább fordított arányosság fedezhető fel, már ebben is.

    Az "önvezetés" továbbra is egy kitaláció, aminek az ebül szerzett jószág legalább részbeni megtartása az egyetlen célja.
    Semmiféle környezetvédelmi, vagy közlekedésbiztonsági lázálmokat nem kell belelátni, mert ezek csak a fedősztorik a célok, legalább részbeni eléréséhez - (itt is - MI, stb.) többe kerül a leves, mint a hús és továbbra sem ez volna a legnagyobb baja az emberiségnek, amivel azonnal foglalkoznia kellene....

    Továbbra sem "értem", hogy miért is lenne jobb a túl nagyüzemi, semmilyen felügyeleti szervvel és a törvényes működésre való befolyásolhatósággal nem "rendelkező", ezekre immunis és semmit sem betartó uzsorások által "üzemeltetett" vállalatoknak átengedni a termelést, ha közben a munkára és az ezért járó ellentételezésből való megélésre alapozódik, továbbra is az emberi társadalom?! (minek termelni, ha nem lesz, aki megvegye azt, mert a vevők helyett termelik meg azt, így azoknak nem lesz bevétele/jövedelme)

    Ez megint egy olyan lépés, ami megelőz, jó pár, ez előtt mindenképpen megtétendőt, hogy "működőképes" maradhasson a rendszer - papíron, mert ahova a spekulánstőke betette a lábát, ott kő kövön nem maradt idáig -> semmit sem működött, nemhogy rentábilisen, de egy rövid idő után már sehogy sem, amit az irányításuk alá tudtak vonni...

    Ergo, a túl nagy tulajdonosok még annyira sem tudják tisztességesen és gazdaságosan üzemeltetni az erőforrásokat, mint a kistermelő magángazdák - nekik csak és kizárólag a halott tőkéjük átmentése és bármi áron való "életben tartása'" a céljuk, ami már eleve kizárja a termelésben való érdekeltségüket (nem tisztességes úton szerezték, megtartani/"felhasználni" sem tudják/akarják tisztességesen) - , emitt az alább felvázolt jövőképed eleve bukásra van ítélve. ("Az állam rossz gazda!" & "Amennyid van, annyit is érsz!")