Kryon#7
Nem az ideológiáról van szó (azt már rég nem követik), hanem a hatalomról. Ezt a versenyt az nyeri, aki először fejleszt ki olyan AGI-t, ami már felülmúlja az emberi intelligenciát. Ez ugyanis olyan technológiát hozhat majd létre, amit az ember már soha nem lenne képes, mert fel sem fogja, hogyan működik. Ennek nyilván megvan a kockázata, hiszen egy ilyen MI már valószínűleg nem kontrollálható. Nyugaton a tech-cégek úgy tűnik vállalják a kockázatot a profit érdekében. Miközben a politika mára a zsebükben van, szóval a Szigularitásba vezető út gyakorlatilag determinált.
Kínában ellenben már eleve a tech-cégek letörése is gyengítette az esélyeiket, ahogy arról sem vagyok meggyőződve, hogy a párt bevállalná egy olyan MI kockázatát, ami kicsúszhat az irányítása alól. Enélkül azonban az emberi intelligencia korlátai miatt megrekednek egy szinten a fejlesztésekben (minden téren), míg nyugaton azt a plafont az AGI áttörheti. Ehhez persze hozzátartozik a kockázat, hogy elveszítjük a kontrollt, ugyanis ezzel gyakorlatilag egy istent hozunk létre.