#6
Azért a népességgel kapcsolatos problematika bonyolultabb pusztán a születések számának alakulásánál.
Ugyan úgy ide tartozik, kapcsolódik a társadalom elöregedésének kérdése is, a munkaerő piac alakulása, a nyugdíjkorhatár kitolása, annak hatásai, az iskoláztatás időszakának meghosszabbodása stb.
De azt is szőrmentén feszegeti a cikk, hogy egyáltalán mik az okok a fejlettebb országokban a népességcsökkenéssel kapcsolatban. Lehet itt az életmódot, az eltérő egzisztenciálsi kérdéseket, az elterjedt fogamzásgátlást, egyéni szinten megvalósuló tudatos születés szabályozást, család tervezést, vagy a termékenység egészségügyi statisztikai mutatóinak romlását említeni. Leegyszerűsítve kimondható bizonyos szintű egyéni jólét hozza magával ezeket a jelenségeket.
Az azonban önmagában egyszerűen nem igaz, hogy majd ha a feltételek adottak lesznek, akkor vállalnak a fiatalok gyereket. Afrikában nem adottak a feltételek és vállalnak, nálunk meg ha adottak sem vállalnak. Akkor hogy is van ez?
Véleményem szerint nem azon kell filózni, hogy hogy tudunk visszatérni egy korábbi demográfiai fázishoz, hanem hogy hogyan tudunk előre lépni ebből, elfogadva a realitásokat és a lehetőségeket.
Általánosan én úgy gondolom, hogy itt egy egészségügyi, biotechnológiai szintű és ezzel együtt egy robotikai területről is érkező megoldás várható hosszabbtávon. Nem azért mert ez a gyógyszer/egészségügyi/bio-/robotechnológiai cégek érdeke, hanem mert sokkal inkább társadalmi szükséglet és aktuális technológiai lehetőség is.
Vagy a lassú haldoklás és/vagy hirtelen összeomlás vár a társadalmakra, vagy egy fejlettebb technológiát integrálnak, amelynek ugyan úgy része a hosszabb és időskorban is aktív életet biztosító biotechnológia, a kevesebb születés miatt, és az emberi populációban teljesen felfüggesztésre kerülő szelekció miatt a genetikai tervezés felelősségének felvállalása, és a kieső fizikai munkaerő pótlására a robotok, konkrétan univerzális humanoid robotok munkába állítása.
Miután a társadalmak a túlélés ezen módja mellett döntenek (a kipusztulással szemben), a kérdés csak az marad, hogy ezen folyamatok irányítását hagyjuk a jól ismert érdekekkel rendelkező nagyvállalatok kezében, vagy megpróbáljuk az emberek kezében levő kontrollt az államok útján megerősíteni?