Azzal egy az egyban egyetértek, hogy a tech civilizáció eltűnése hülyeség, ezt ki is fejtettem. A mai formájú civilizáció kifejlődáséhez szükséges a globális civilizáció, de a fennmaradásához és továbbfejlődéséhez nem. A deglobalizáció már beindult.
Az összeomlás nem egyszerre, globálosan bekövetkező dolog lesz, hanem afféle elkezenek a dominók dőlnek (már elkezdtek), és a civilizáció fokozatosa levégja a ballasztot magáról.
A vége az "oázisok" ahol egy területen a nyersanyagok, energia, élelemtermelés és védelem együtt megvan egy viszonylag "kis" területen (pl. É-Amerika egy része, pl. Cascadia). (Leginkább a vízenergia a fontos, mert az energiatermelés és élelemtermelés szempontjából is lényeges, hogy bőségesen legyen víz.).
Az AI ott jön a képbe, hogy az az optimalizálásban kifejezetten erős. Vagyis, ha a túlélésről van szó, akkor jobban hajlandóak lehetnek rá hagyatkozni a közösségek. Ezért nem is fogják baltával szétverni a gépeket, mert az életük fögg majd tőle.