Dodo55#3
Megfordul ám ez könnyen. Pl. én rendszergazdaként kiadom a cégnél, hogy akkor tilos frissíteni, mert ez vagy az nem működik onnantól, vagy egyenesen azt mondom, hogy új helyett innentől használt készülékeket kell venni, amiken még régebbi a software, esetleg a (csak a te képzeletbeli Outlook-os példádnál maradva) még a Microsoft 365 előfizetésünket is felmondatom a cégvezetéssel.
Hozzáteszem egyébként, hogy az elmúlt évek gazdasági dinamikáin is eleve már látszódhat ennek a konzervatív tiltakozó magatartásnak a kibontakozása. Egyre többet hallgatjuk, hogy a megtakarítások csak nőnek és nőnek, a fogyasztás viszont csökken és mostmár a termelés is. Meglepő, nem?
Ha meg ez nem tetszik valakinek, akkor talán vissza kéne térni ahhoz, hogy a termékek és szolgáltatások a vásárlók igényeit tartsák előtérben a saját felelősségkizáró és költségminimalizáló stratégiáik helyett és akkor újra lehetővá válna a növekedés. Nem bonyolult ez. Hozzáteszem Japán azért tart ott évtizedek óta a csúcstechnológia, illetve a dolgok minőségi színvonalának területén, ahol, mert ott ezt már a társadalmuk rég kikényszerítette és azóta is fenntartja. Talán most végre a nyugati világ is kezd felébredni és megtanulnak az emberek kemény határokat húzni a fogyasztói társadalom élhető és termékeny fejlődést szolgáló egyensúlyának fenntartása érdekében. Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2025.06.12. 13:02:39