militavia#55Kár, hogy sem nem lett egyenlőségjel téve közéjük.
Kivéve azok, akik itt a MAD megborulását állítják...
De volt már példa a fordítottjára is, ha jól rémlik.
Egy álló óra is pontos naponta kétszer, de csak egy pillanatig. Mondhatni véletlenül. Milyen konkrét példára gondolsz?
Valahogy mindig minden országnak sikerült úgy belerongyolni háborúba, hogy kb. fel sem készültek rá. Lófaszt sem lát előre senki még pár évre sem. Ezért röhögök mindig a "biztonságpolitikai" megmondóembereken.
Ehhez képest és 2017-ben tűpontosan megjósoltam azt, amit látni Ukrajnában. A harci helikopterek elavulását és a nem stealth gépek nyüszítését a doble digit SAM rendszerek ellen. LOL
Persze Bazsi majd innen a billentyűzet mögül megmondja nekünk, mit is kell tudniuk azoknak ott odafent.
A fenti két állítást igazolta a történelem. Ehhez képest egyesek még mindig F-15EX-et szopkodnak, köztük a politikusok is.