Cat#2
Mert sokkal jobb, ha szabályozott keretek között zajlik a lobbizás, mintha rejtve.
Az európa parlament akkora, annyi képviselővel, hogy egy cég nem ér el semmit, mert a másik (harmadik, negyedik) oldalon szintén vannak multinacionális cégek, akiknek más az érdekük. Nem beszélve persze a szavazókról, akik nélkül a képviselők be sem jutnak a parlamentbe.
A kinaiak hülyék, nem értik a rendszert: nem képviselőket kell megvenni, hanem összefogni iparági partnerekkel, havercégekkel, és egy egész ágazat nevében harcolni egy kedvező szabályozásért. Ami nyilván rossz lesz másnak, ami vitát indukál a parlamentben, és kialakul egy álláspont. Ezért tart sok évig egy jogszabály kidolgozása, mert minden résztvevőnek van beleszólása, akire vonatkozik majd az adott törvény.
Ezzel szemben van Orbán Viktor, Trump, Putyin stb. módszere, akik megmondják hogy kész, ez lesz, aztán hamar kiderül hogy miért nem jó amit csináltak, de a károkat már elszenvedte a gazdaság/társadalom. Az EPben előtte játszák le ezeket a vitákat, a diktatúrákban utána (vagy le se játsszák, és elköltöznek a cégek/emberek).