#4
Téged nem zavar az kismillió ikon az óra mellett, mást meg igen.
Én sem szeretem. Csak az legyen ott, ami kell is. Így is elég sok van.
Egyes játékok már rég rákényszerítették az embert a steam-re, akkor is, ha dobozos volt.
Adott esetben az sem lenne gond, ha mindig akkor indulna az áruház, amikor indítom a játékot, csakhogy, ha van frissítés, akkor bizony azt először le akarja szedni. Steam-en sem frissít minden azonnal, de a legfontosabbak igen.
Emellett sokszor volt problémám, hogy indítottam az áruházat, az is frissített, majd frissítés után belépést kért. Miért is? Már egyszer beléptem. És akkor még általában a játékot is frissíteni akarta.
Ez nekem nem hiányzik.
Ha egy játék nem steam-es, hanem más áruházt igényel, akkor nem érdekel.
Bár van ubim, meg origin, meg epicem is, de egyiket sem indítottam el már évek óta.
Azt a pár játékot, ami igazán érdekel, meg tudom venni.
HumbleChoice-m is nagyon sokáig volt. Aztán alig játszottam a rajta jött játékokkal. Azért az 1-2 címért meg fölösleges egész évben fizetni.
Amúgy azt sem szabad elfelejteni, hogy míg egy áruház figyelembe veszi a saját játékait és azok frissítéseivel nem szól bele egy futó játék teljesítményébe, addig ez kettő vagy több áruház között nem fog működni.