• Ellaberin
    #4
    off
    Piszkosul nem támogatásként - gyűlölöm a p u t i n féle diktátorokat és cselekedeteiket -, de az Ukrán kényszer sorozás is létezik, sajnos. Azzal pedig tisztában kell lenni, hogy a kényszersorozások akkor történnek, amikor elfogytak a hivatalos katonák és az önkéntesek, illetve ők már kint vannak a fronton. Azzal is tisztában kell lenni, hogy kényszer sorozásnál, nem krumpli pucolásra fognak vinni, hanem a frontra harcolni.

    Én nem tartom undorítónak, hogy valaki is elmenekül a háború elől, hiába a haza; csak egy élete van az embernek, k.rva sokat érsz a poszt-humusz előléptetéseddel meg azzal, ha hősként emlegetnek - pár évig.

    Én a háborúkat tartom undorítónak, mivel a legtöbbje emberi gyarlóságból, vagy annak eltörlésére, hatalom vágyból, vagyoni meggazdagodási indokkal, faji indíttatásból, stb. tör ki. Gyakorlatilag emberi szempontból a valamilyen zsarnokság elleni felkelés eszkalálódása, vagy az "önvédelem" ami megmegyarázható, de az emberi áldozatokra sehol sincs mentség, még akkor sem, ha az "elkerülhetetlen".
    on