manypet#31
"Ha az állam nem szól bele, nem szabályozza a vállalatokat, mi tartja vissza a vállalatokat a vadkapitalizmustól, a szabad rablástól és végső soron a rabszolgatartástól?"
Az állam egyetlen feladata az állampolgárok emberi jogainak védelme. Azaz senki nem tarthat rabszolgát, még a cégek sem, mert az sértené az alapvető emberi jogokat. Ennyire egyszerű. nem kell az államnak ennél több hatalom, hogy egy ország megfelelően működjön.
"Viszont a szabad kapitalizmus alapján egy vállalat túlnőheti és a versenyzésben túl is növi - ez szükségszerű - a kontrolláló hatalmakat (szakszervezetek, kamarák, államok, nemzetközi szervezetek)"
Éppen a szocializmusban növi túl. A szocializmusban hatalmat adsz az államnak, hogy kontrolláljon dolgokat. És ezt a hatalmat a cégek fogják megszerezni, mert ők képesek az állam alkalmazottait, hivatalnokait lefizetni vagy megzsarolni. Azaz bármilyen kontroll, ami az állam kezében van, az a cégek kezében lesz. Ergo minden szabályozással a nagy cégeket fogod erősíteni.
"bizonyos tekintetben ez ma is így van"
Most is sok ezer szabályozás van, ami elvileg kontrollálja a nagy cégeket. És működik? Nem. Szóval láthatod is, hogy nem működik az állami szabályozás. Hatalmat adtál a cégeknek, ők meg köszönik szépen a hülyeségedet. És emiatt van, hogy a nagy cégek jóformán mindegyike a szocialistákat támogatja. mert azok fognak szabályozni. És a szabályozás a nagy cégeknek fog kedvezni, mert a politikus a kezükben van. Csak úgy csökkentheted a nagy cégek hatalmát, ha a szabályozás lehetőségét elveszed az államtól, mert így közvetve a cégektől veszed el.
"Aztán hogy az individualizmus, a versenyszellem milyen embereket emel fel... Nyilván nem a lovagi erények bajnokait, hanem olyat, aki persze intelligens de esszenciális tulajdonság a gátlástalanság."
A kapitalizmusban az viszi sikerre, aki értelmes, okos, ügyes, stb. A termelő. A szocializmusban pedig az, aki közelebb ül az állami tűzhöz. Azaz a gátlástalanabb. Régen, mikor a társadalom még kapitalistább volt, akkor még nem voltak ilyen gátlástalanok a politikusok. Voltak még erényeik. Most a szocializmusban már nincsenek. Tehát a felvetésed megint engem igazol.
"Nos a feudalizmusban nem az állam mögött vannak az emberek, hanem a személyek vannak elöl, pl. a király."
A szocializmusban is. Vagy te nem láttad elől Kádár Jánost, Hitlert, Lenint? És ezek mögött ott voltak a káderek, mint ahogy a király mögött is ott volt az államhatalmi emberek csoportja. A kettő között csak az a különbség, hogy a feudalizmusban már kialakult, hogy a hatalmon lévők a saját gyerekeiket, ismerőseiket rakják be a hatalomba. A szocializmusban ennek még kisebb a mértéke. De csak időnek kell eltelnie, és az is feudalizmus lesz. Például Észak-Korea ilyen szempontból simán felfogható feudalizmusnak, hiszen már 3 generáció óta ugyanazok irányítják, és esélyesen ugyanazok is fogják. Vagy minálunk is hiába halt meg Kádár elvtárs, maga a rendszere megmaradt, a benne lévőkkel együtt. És most kiket látunk a hatalomban? Hát a kádári idők vezetőinek gyerekeit, unokáit, rokonait, ismerőseit. Elkezdett kialakulni a feudalizmus.
"Nyilván a szocialisták/kommunisták első teendője volt ettől a rendtől és a szellemi hagyományoktól végleg elszakadni"
Nem szakadtak el tőle, csak lecserélték a korábbi hatalmon levőket magukra. A korábbi államista rendszert felváltotta egy másik hatalmi csoport. És ennek a csoportnak a különböző részei ugyanúgy küzdenek a koncért, mint anno a bárók a középkorban. A feudalizmus meg a szocializmus annyiban különbözik csak egymástól, hoyg a feudalizmusban a hatalmon lévő oligarchia már régóta van hatalmon, ezáltal jobban kiépítette a rendszerét, míg a szocializmusban még újabb az oligarcha csoport. Utoljára szerkesztette: manypet, 2024.07.27. 20:50:25