Dodo55#4
"Ezt utána szemét módon vissza akarják termelni."
Az üzleti világ kockázatokat hordoz, pont azért (is), mert számtalan társadalmi érdek lehet morálisan felsőbbrendű különféle megtérülési garanciáknál. És bizony míg ezen a morális síkon a szerzői jogok, mint az alkotó egyéni, személyes érdekeit védő jogok helyénvalók, addig a szerző közvetlen javadalmazásán túlmenő üzleti vonzatai viszont már alsóbb szintre esnek, amikor a közösség azon érdekei jönnek szembe, hogy a kultúrájukat viseljék az ahhoz a közönségnek szóló előadások által technikailag elkerülhetetlenül hozzáadományozott műveket is beleértve. Kicsit nyakatekerten tudom megfogalmazni, de remélem érthető. Tehát az alkotó ha a nagy közönségnek alkot (és nem pedig egyéni megrendeléseket teljesít, hiszen azt is tehetné), akkor azzal elkerülhetetlenül önkéntes hozzájárulást tesz az alkotást körülvevő kultúra felé is, függetlenül attól, hogy az egyes előadásokért / közzétételekért jogos anyagi javadalmazást vár el egyszeri közvetlen szolgáltatás - ellenszolgáltatás viszonylatban.
Érdekes egyébként, hogy nagy vonalakban a legtöbbször érvényesül is a gyakorlatban amit vázolni próbálok, csak a jog rendelkezik a földtől elrugaszkodottan sokszor. Ez pedig azért sem nem jó, mert rossz példát szolgáltat a jogok morális helyénvalóságára és ezzel más, fontosabb, életszerűbb jogok tiszteletét is gyengítheti a társadalom köreiben azt téves a látszatot / érzést keltve sokakban, hogy a bonyolultabb jogszabályok csak azért vannak, hogy a bíróságon lehessen a másikkal kötekedni, de "amúgy nyilvánvaló, hogy senki sem tart be ilyeneket".
Szóval a szerzői jogok határait mostmár meg kell ott húzni mindenképp, ahol az még tényleg a szerző érdekeit védi és még nem a kultúra gyakorlását akarja rabul ejteni, hiszen azt a társadalom úgy sem fogja soha tolerálni és örökké csak indulatokat fog táplálni. Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2023.08.16. 19:34:27