Dodo55#3
Egy 14 magos Intel procim van, miután a 3 éves AMD configom alaplapja egy sikeres BIOS frissítés után fél órával úgy döntött, hogy pontot tesz a kalandozásom végére. Masszívan többszálas feladatokra meg amúgy majd 30 éve kitalálták már a GPU-kat, csak mivel a hétköznapi felhasználási területeken ezeknek a túlnyomó része grafikai feladat, ezért az elnevezésük is ehhez igazodott, továbbá a legtöbbször össze szokás integrálni őket a grafikai megjelenítést biztosító perifériális adapterekkel... Viszont a szekvenciális logikai gerincekhez meg mindig is fontos lesz a minél magasabb szálteljesítmény minél heterogénebb utasításkészlettel, ebben pedig mindeddig az x86 platform bizonyult a legjobbnak, azon belül is általában az Intel megoldásai. Ja és persze nem véletlenül kezdtem azzal, hogy a példa kedvéért hány mag van a saját procimban, mert amúgy ebből látható, hogy mindemellett az Intel egyáltalán nem tereli a szoftveres fejlesztéseket a kevés szál irányába, csak mindössze igyekszik a lehető legerősebb szálankénti teljesítményt is biztosítani, a kettő pedig azért nem teljesen ugyanaz.