• NEXUS6
    #30
    Amit megfogalmazol addig ez tökéletesen rendben van. Pontosan erről van szó, hogy semmi közöm hozzá, hogy te hogy élsz, milyen alapon identifikálod magad. Pont.

    Azonban a jelenlegi közbeszéd marhára nem erről szól. Hanem arról, hogy az a woke által felkapott területekre tematizálva van és kb erről és csak erről szinte kötelező módon állást kell foglalni szinte kivétel nélkül mindenkinek. Ez marhára túl lépett azon, hogy te milyen identitású vagy és ahhoz nekem semmi közöm!

    Nagyon is jellemző az a mód, hogy amikor hogy erről és csak erről szól a közbeszéd és én ezt hogy unom és ennek hangot adok, hogy nem tetszik, akkor te tévesen valszeg konzervatívnak fogsz azonosítani.

    Ugyan úgy ha a vallással kapcsolatban a hitemnek adok hangot, tévesen "hívőnek" értsd valamely egyház, felekezet tagjának. Pedig ez sem igaz.

    Veled és általában a te fajtáddal (bocs, hogy így fogalmazok) kapcsolatban nem az a gond, hogy nem értesz egyet a konzervativizmussal, és azon kívül még ki tudja hány világnézeti irányzattal, amiknek a létét valójában fel sem fogjátok, vagy azzal, ha valakinek van hite, hanem hogy a világot 2 kategóriába sorolod/soroljátok a nagy elfogadásod közepette.

    És ezzel pontosan leképezed/leképezitek a gondolkodásodban azt a végtelenül primitív politikai világot, ahonnan ez a woke vs konzervatív felosztás ered, és amit tévesen demokráciának neveznek, az USA belpolitikáját! És még csak észre sem veszed, veszitek!
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.03.07. 14:32:29