• Dodo55
    #23
    Hihetetlen, ahogy lesilányítod más mondanivalóját azzal, hogy mindent a saját skatulyáidba próbálsz erőltetni, meg összemosol (jó esetben) egyetlen embertől egy-egy téma elkülönülő vonulatával kapcsolatos kijelentéseket, majd az ebből fakadó, valójában te általad létrehozott ellentmondások miatt lehülyézed örökké a másikat.

    És közben az a vicc, hogy hol hajlandó vagy tudomást venni a másik ember állításának tartalmáról, pl:
    "Ennél valamivel olcsóbb a korlátlan mobilnet, amit 2-3 szolgáltatótól megvehetsz"
    de aztán már úgy folytatod, hogy az érveid ütköztetésének kedvező módon a másik ember mondanivalóját meghamisítod vagy az eredetitől eltérő kontextusba helyezed:
    " a mostani nagy mobilcégek vannak. Az az ötleted hogy telepítsenek új antennákat"

    Tehát a konkrét esetben először még tudomást veszel róla, hogy a téma ésszerűen nem korlátozódik sem országos szolgáltatókra, sem pedig egy-egy konkrét technológiára (amikor a díjbecslésemet minősítgeted a nagyon szolgáltatók mobilinternet díjaihoz való viszonyítással), utána viszont már pár sorral lejjebb úgy teszel, mintha csakis a jelenlegi országos szolgáltatókról beszélnénk itt és csakis szigorúan az általuk jelenleg használt technológiák kerültek volna szóba.

    Ez nem érvelés, ez nem vitázás, te itt szimplán fölényeskedni akarsz, gyakorlati tapasztalatok és ötletek megosztásával folyó konstruktív vitákat jössz ide örökké mindenáron agyonütni, csak hogy beképzelten puffogtathasd a lexikális tudásodat, mert jól láthatóan irritál az, ha olyan embereket látsz, akik a te általad elfogadott ismeretek szigorúan megkérdőjelezhetetlennek tartott keretein kívül merészelnek gondolkodni.

    "Akik viszont nem a te általad elképzelt modell szerint működnek és csak valóban nyereséges lépéseket tesznek meg. Ergó hiba van a matekodban."
    Mesélj még, légyszíves... Bár lehet ilyen kérdesekben azért ha nem sértődsz meg, akkor nem feltétlenül a te véleményedet fogom etalonnak tekinteni, hanem továbbra is inkább azokét az ismerőseimét, akiknek ilyen cégeik vannak.