• Agyturbinikusz
    #34
    Akkor egy kis emlékeztető:
    Ez teljesen igaz is lenne, ha nem létezne más. Így a szaporább társadalmak el fogják söpörni a nyugati társadalmakat. Ezt csak erősíti a jólétbe belekényelmesedett, önvédelemre teljesen alkalmatlan népesség és politikájuk.

    Ez azt jelenti, ha nem szállnak be a népesedési versenybe, akkor gyakorlatilag le lesznek igazva, csak ugye egy olyan versenyben ahol mindenki veszít, nem érdemes beszállni.

    Ha pedig megszűnik a nyugati civilizáció annak a következménye egyértelmű.

    Viszont a megszűnés oka, nem biztos, hogy az lesz amire gondolunk, mert ugye az összes vallás a tudás ellen van, és a nyúl program mellett, ennek a tetejébe jön az összeesküvők töménytelen hada, akiknek köszönhetően újra jarvanyokkal teli világ lesz, tudás nélkül ami azokat megállítaná.
    A háborúk már nem nagy hatással lesznek.

    Amint ez megtörténik, az Összes része civilizációnak, fejlettségi szinttől függetlenül, olyan hanyatlásnak fog indulni, ami a populáció gyors hanyatlásához fog vezetni.

    Itt lesz az érdekes fordulat, hiszen a jelenlegi nomád közeli népeket ez nem fogja nagyon érinteni.
    Azok pedig nem a háborús erőfeszítésekre vannak berendezkedve, hanem túlélésre.
    Vagyis az önvédelmi képesség megléte irreleváns, hiszen a túléléshez nem harcolni kell, hanem enni.

    A föld termő területei eleve túlműveltek, vagyis az technológia nélkül lassan semmi nem terem rajta.
    Ezt sokan kihagyják a gondolat menetből.
    Háborút nem lehet üres hassal vívni.
    Az Ukrán példa elég gyorsan megmutatja ezt.
    Elég egy kis csetepaté és máris baj van.

    A világ egy nagy társasjáték, ha szeretjük ha nem, nem a földrajzi határok amik meghatározzák hogy hova tartozunk.
    Mindenki egy kalap alatt van, csak ezt be kellene már látni.
    A másik út, vissza az ókorban és ünnepélyes keretek között lehet újra törzsi (nemzeti) életet élni, ahogy ezért rengeteg ember ma is döngeti a mellét.
    Mindenkinek érdeke lenne, ha nem a múltbeli hibákat emlegetnénk fel, hanem egy közös erőfeszítéssel a jövőbe próbálnánk jutni.

    Amíg ez nem így van, addig a mellverő kiskirályok jól járnak, csak a többiek nem.
    Mert senki más nem jár jól hosszútávon, de nézhetjük akár 10 éves távlatban is, ennyi elég volt az oltás ellenes csoportnak, hogy a gyermekbénulás visszatérjen, a nacionalista idiótának, hogy a világ gazdasági rendszerét összedőntse, és egy élelmezési válság felé sodorja az Egész világot.
    Kinek jó ez?
    Néked? Nékem? A szomszéd Pista bácsinak?
    Senkinek sem nyer vele az már biztos, mert egy szám a bankszámlán az nem siker, hanem egy állapot ami max pár évvel odázza el pár embernek a problémát, de elfutni előle senki sem tud.
    Levegőt kell venni, enni és inni kell, egy rakat digitális jelet, aranyat vagy kp.-t nem lehet ezekre használni.

    Ettől nem fog semmi megmenteni csak a globális összefogás.
    Nincs vallás nemzet vagy vezető aki bármit is tud csinálni magában ezzel, max a saját kis királyságát tudja ideig óráig fenntartani, és a hatalom vágyat kielégíteni.

    Az összes szerveződési forma jelenleg arról szól milyen szinten osztjuk meg a populációt, ezáltal hatalmat, és kontroll gyakorolva rajtuk, de nem az érdekeit nézzük a csoportnak, hanem a vezetők saját érdekét.

    A felosztás lehet tetszőleges, te döntöd el, melyik vallás, "nemzet" vagy ideológia mentén akarod felosztani, az eredmény ugyanaz.
    Agymosott tömeg, aki küzd azért, hogy parancsoljanak nekik. Mert a parancs majd csak nekik jobb világot szül.

    Nem, soha nem volt így, a jobb világ mindig a tudás és annak békés felhasználása miatt lett élhetőbb hely, ezért képes a populáció növekedni, hiszen bizonyos környezeti/(bármilyen fizika, biológiai, stb) problémákat ellensúlyozni lehet.
    Az, hogy ezt a tudást egymás meghódítására használtuk, annak pontosan az az eredménye amit látunk.
    Hiszen a népesség növekedés ebben a formában nem lenne probléma, ha a kiskirályok pl vallási vezetők nem a hülye mindenáron szaporodjuk túl a másikat elvén dolgoznának. Mert ugye a vallás lényege a kontroll, és minél több agymosott birka van, annál egyszerűbb őket kordában tartania, míg felül ül a habzsi dözsi.
    Ugyan ez a nemzeti felosztás is....
    És ehhez tapsol a többség....
    Na ez a tudás hiánya ami okozza a problémákat, hiszen ha a nyamvadt papok nem akadályozták volna a születés szabályozást a leigazott országokban ( igaz ez Minden vallásra) akkor most nem lenne miről beszélni.
    Kínában a rezsim ugyan így volt vele.....
    Nem nehéz belátni, amíg nem arra neveljük a következő generációt, hogy gondolkodjon, és próbáljon globálisan gondolkozni, addig ez csak rosszabb lesz.

    Mert ideig óráig lehetséges pünkösdi királyságot építeni, de a fekália nem fog cementté és mésszé változni.
    Gondolom tapasztalod a saját bőrön is ...