• RJoco
    #11
    Épp ezt írom, hogy a gyártósornak vajmi kevés köze van a rossz polaritással beültetett alkatrészhez. Emberi hiba, emberi mulasztás sokkal jellemzőbb.
    Esetleg a tekercsbe, tálcára kerül bele rossz polaritással egy-egy darab. De ez meg az alkatrészgyártó bűne, nem a gyáré, ahol a panel készül.
    Nem kell túlspilázni, hogy japán vagy más nemzet gyártósorain jöttek le.
    Mindenhol emberek dolgoznak. A gépek meg igénylik a karbantartást, beállítást, maguktól nem fogják megcsinálni.
    Ha nem lenne alkatrészhiány, akkor esélyes, hogy a gyár sem több beszállítótól vásárolna. Általában nem jellemző. A beszállítóváltás fő oka jellemzően a spórolás szokott lenni. De akkor nem fogják innen is, onnan is venni. (Ez alól is van kivétel.)
    A chip hiány emlegetésénél nem csak azokra az alkatrészekre kell gondolni, aminek sok lába van. Ez más alkatrészeket is érint.
    Az Asus-nak most nem volt szerencséje. Bármelyik másik gyárral előfordulhatott volna. És akkor mi még nem is tudjuk, hogy mennyi olyan elektronikai hulladékot gyártanak, amik sosem kerülnek felhasználói környezetbe, még a gyár kukázza őket.
    Ettől függetlenül én nem fogok kevesebb Asus terméket vásárolni. Most jobban oda fognak figyelni rá.
    Sokkal jobb, ha mindjárt az elején jön ki a dolog, mint, ha olcsó alkatrész miatt a gari lejárta után történik a baj, amivel már a kutya nem foglalkozik.