• defiant9
    #25
    "A klasszikus vallások alatt ugyanazt értem, mint Helmut von Glasenapp"
    Kérlek idézd be hogy mit nevez ő "klasszikus" vallásnak. Szerintem kevered a mai világvallás szót a klasszikus szó jelentésével, így rosszul használod az utóbbit. Korábban mások voltak a villágvallások mint ma, ez is csak arra bizonyíték hogy bármely vallás el istűnhet, mivel többé-kevésbé egy kitalált valótlanságra épülnek így nem is építhetőek fel egy abszolút alapról, főleg hogy egyik isten sem tesz semmi, nincs objektív megnyilvánulásuk. Azonban ilyen megközelítéssel - tradicionális alapon nézve- a régebbiek legitimebbek.
    Egyébként pedig milyen elv mentén húzod meg épp ötnél a határt. Remélem nem valami önkényes dolog ez hanem levezethető istenből az hogy a többi vallás nem releváns. Hmmm?


    "A többistenhit végül úgy keletkezett ebből, "
    Vagy nem. Simán kitalálhatták azt is hogy a saját emberi közösségük mintájára létezik az istenek közössége, ugyanúgy individuális lényekkel, de lehet főisten góré is ahogy náluk is van, csak a hatalmuk volt sokkal nagyobb mint a halandóknak.

    "A keresztény bűn fogalmána"
    Tehát akkor nincs olyan hogy a vallásos ember számára bűn valami, olyan van hogy a keresztény számára az. Ez nagy különbség, mivel a bűn fogalmát rögtön szubjektív alapra helyezzük, mégpedig azon kezdeti embercsoportéra aki kitalálta az adott vallást. Ilyen alapon a te vallásod/bűn definiciód nem igazabb mint bármelyik másik.