• NEXUS6
    #98
    "Hogy fejezed ki pénzben,"
    Ezt tőled várom. Mivel egyetlen valós számot sem tudtál bemutatni sem az eddigi CO2 hozamnövekedés kapcsán. Hasraütés %-aid ami mellé pedig alapot sem vagy képes társítani , ha rákérdezek akkor meg füled farkad behúzod."
    Ember, nem tűnt fel hogy ezen már túl vagyunk!? Egyrészt adtam nagybani becslést, másrészt nem vagy hajlandó semmilyen klímaváltozási, azok hatásával jellemzett szcenáriót megfogalmazni! Nincs miről beszélnünk. Részemről befejeztem ezt az értelmetlen szócséplést ebben a tárgyban.

    "A műtrágyázás vagy növényvédelem hatására is, ez viszont egyik sem légköri CO2. Nem mellesleg a melegebb éghajlat miatt kell nekünk is olyan rovarok ellen védekezni ami korábban a nem voltak jellemzőek. Ezek is +költségek.
    Földünk átlaghőmérsékletének csupán 2 Celsius-fokos emelkedése a rovarok okozta károkat búzában, rizsben és kukoricában 46, 19, illetve 31%-kal fokozhatja."
    Egyrészt jogos az aggodalom. A klíma változás önmagában okozhat súlyos gondokat. De lássuk, hogy ha több a növény, több a kártevő, de több lesz az azokat elpusztító ragadozó, élősködő is. A természet nem szeret kihasználatlan erőforrásokat pazarolni, márpedig a tömeges nagyszámú rovarkártevő az.
    Másrészt nézzünk egy konkrét példát a 2019-2021-es sáskajárást. Az okaként az arab félsziget sivatagos területeinek csapadékosabbá válását a nagyobb számú sáskát és ezekben a nagy szám hatására fellépő fiziológiai átalakulást okolják.
    Azonban lássunk a következő tényezőket is. Az 50-es évektől kezdve (a melegedés és a klímaváltozás akkor is megjelenő hatásai ellenére) a sáskajárások száma intenzitása és területi nagysága jelentősen visszaesett. Ez betudható a sáskajárás elleni átfogó intézkedésnek. Azonban volt 2 dolog ami jelentősen befolyásolta lehetővé tette, gyakorlatilag a klímaváltozástól függetlenül a bevált rendszer működésének fennakadását. Az egyik a jemeni fegyveres konfliktus. Nyilván az emberek azzal voltak elfoglalva hogy egymást gyilkolják, és nem azzal, hogy a sivatagban járva megszámolják a sáskákat, jelentsék a számukat, a kijelölt szervek pedig a szokásos anyagokat, feromont, rovarírtószert kiszórják. A kialakult sáskajárás keleti és nyugati irányban terjedt, csakhogy épp beütött a koronavírus járvány ami mindenhol mozgáskorlátozással és a határok lezárásával járt, ami gyak lehetetlenné tette azt hogy a korábbi évekhez hasonló hatékonysággal folytassák a rovarok elleni harcot.
    Persze lehet az egészet a globális felmelegedésre fogni, riogatni, ahogy a pl a szír konfliktussal, vagy az ausztrál bozóttüzekkel kapcsolatban is szokás. Kérdés csak az, hogy ilyenkor kit is akarunk becsapni és annak mi is lesz a következménye!?

    "Mivel egy jelentős CO2 szintemelkedés már megtörtént, így mondhatni könnyű dolgod van, csak be kell mutatani ennek jótékony hatását, a múltbéli tény adatokon. Vajon miért nem sikerült ezt még mindig prezentálnod?"
    Nyilván sikerült, csak úgy teszel mintha nem történt volna meg. XD
    Marhára nem akarok erre több szót vesztegetni!

    "Tettem egy humorosnak szánt túlzó kijelentést"
    Cáfoltál egy el nem hangzott állítást, ezt hívják szalmabáb gyártásnak, ezt állapítottam meg. Ami továbbra is áll. Ahogy mondtam, a vicceskedés helyett inkébb a meg nem válaszolt kérdésekre kellene fókuszálnod. A vicceskedést te gyarkran látszatválaszként használod. Ez gond."
    Mivaaan? Hagyjuk már, az hogy nem tudsz egy humorosnak szánt kifejezést megfelelően értelmezni, arról szorri, de nem én tehetek. XD
    Másrészt akkor mi is volt a kérdés, mert akkor nem ez? :O

    "Nem köteleződöm! XD"
    Szokásos gyáva sunyításod itt is. A szakértők döntő többségének, beleértve a magyar kormány szakértőiét is, álláspontja hogy a napelem telepítés jó irárny. Ezzel nem mersz ellentétes álláspontra helyezkedni. Tehát az összes napelemes megállapításodnak nincs végső konklúziója. Úgymondják angolszász világban pointless. Tipikusan így viselkedsz amikor olyan dolog ellen próbálsz érvelni amiben nincs igazad."
    Mégegyszer leírom, hogy már elmondtam a napelemmel kapcsolatos álláspontom, ha neked ott nem volt világos, akkor szorri de nem az én készülékemben van a hiba! ;) Másrészt ja, a jelenlegi magyar kormány marhára és gondolom pont úgy elkötelezett a napelemek iránt ahogy te is, pont ezért is épít PAKSII-őt. XD
    Kis agyalgás arról, hogy PAKSII-vel azonos kapacitást, hogy lehetne napelemekkel biztosítani. ;)

    "Lusta/gyáva vagy a saját képességeidhez mérten bármit is tenni, nyilatkozni, talán nehogy hibázz,"
    Lol. Ez éppen te vagy. Én megmondtam hogy a napelem program jó, ez egy helyes irány. Te vagy aki nem meri ennek ellenkezőjét kijelenteni.
    Az hogy nem tudok egy országra levezetni egy gazdasági elemzést hanem elfogadom a szakemberekét pedig vállalom. Ez egy sokkal korrektebb álláspont mint a tiéd aki szembemegy az elemzők véleményével úgy hogy olyan alapadatokkal sincs tisztában mint a globális felmelegedés mértéke. Egyetértek a gazdasági elemzők eredményével, az általuk vázolt kár mértéke beleillik a látott képbe. Továbbra sem tudtál olyan tanulmányt mutatni ami egybecseng a te álláspontoddal. Ennek kapcsán is csak sunyulsz."
    Továbbra is lusta/gyáva vagy hogy érdemi beszélgetést folytass, ehelyett mit csinálsz most is? A másikra mutogatsz, hát gratulálok!
    Nesze, egyél linket XD Gúgli Ez meg a kupacból egy kicsit konkrétabb gazdasági elemzés. Felhívnám a figyelmedet a cikk következő megállapítására: "The accepted consensus among economists is that every £100 spent fighting climate change brings £3 of benefit." Ehhez azt hiszem nem kell kommentár. ;)

    "milyen élettani hatásról beszélsz jóember, egy 1,5 fokos változás esetében!?"
    Ha egy meleg napon csúcshőmérséklet nem 40 C hanem 41.5 az igenis számít, mindig lesz olyan akinek a tűréshatárán van a hőmérséklet. Statisztikailag minden tized számít. És az ibériai félszigeten ilyenkor már 48 fokokról beszélünk."
    Kinek számít? Én pl. bírom a meleget. Link, valami egészségügyi tanulmányhoz, vagy ilyesmi jól esne.

    "Aha, meghalt 5000 ember a harmincas években Amerikában, de ilyen hülyeségekkel, hogy az miért történt, ne foglalkozzunk, koncentráljunk inkább a grafikon jobb oldalára!"
    Foglalkozhatsz vele csak írd le hogy a halálesetek száma _leginkább_ azért csökkent, mert azóta jóval többet költünk klimatizálásra és egészségügyre, nem azért mert a jelenség lett kisebb.
    Akkor ezen költségek fedezetét kellene megteremtened a CO2 általad vázolt jótékony hatásból. Ezt amit nem tudsz prezentálni. Elmondtam hogyha jó év van a mezőgazdaságban akkor beszakdnak az árak. Volt erre válaszod. Nem. Szokásos stílusodban elkullogtál itt is. Tényleg nem gondolod magadról ilyenkor hogy gerinctelenség amit művelsz?"
    Ne terelj b+, az volt a kérdés, hogy mi volt az oka annak a hőhullámnak, amitől a 30-as években meghalt 5000 ember. Ha jön tőled a válasz, akkor tőlem is megkapod a kérdéseidre.

    "a meleg napok száma a bázis évhez képest növekszik akár regionálisan is (milyen csoda, pont ebből számolják ki a globális felmelegedést)."
    Tehát egyre melegebbek a napok, egyre nagyobb a hőség. Az hogy a jövőbe is tekintenek a kutatók pedig csak azt mutatja hogy a magadfajta rövidlátó klímatagadóval szemben aki addig öntené az olajat a tűzre amíg nem perzselte fel a világot vannak felelősen gondolkodók is a bolygón, és szerencsére eljut a hangjuk a politikai vezetésig is."
    Megint terelsz B+! Ez volt a mondandóm lényege: "Összekevered a jelenlegi helyzetet, az előrejelzésekkel, amelyekben az van, hogy ezek NÖVEKEDHETNEK. (Tudod feltételes mód)."
    Magyarországon 6 éve nem volt áradás, az enyhébb telek miatt kevesebb a fűtési költség, a fagyban a hideg száraz időjárási körülmények ritkulása miatt nem fagynak, halnak meg légúti megbetegedésekben az emberek (Ja jött a COVID, na nehogy azt is a klímaváltozás hatásának tudd be mert halálra röhögöm magam!) . Milyen extrém időjárási jelenségekről beszélsz? Miért csak annak a kutatónak van igaza, amelyik nagyobb katasztrófát jósol? Hogy van ez?

    Tudom ezt már mondtad, a továbbiakban nem bántom a gyengébbeket! XD"
    Ezért inkább tovább snunyogsz és kerülöd a választ a kellemetlen kérdésekre. Szánalmas hogy ezt még erősségednek is tekinted."
    N.C.

    "Ha bizonyos infrastrukturális, védmű jellegű beruházásokat így is úgy is megcsinálunk, mert pl védekezünk az árapály, a zöldár, meg akármi ellen, akkor azt már nehogy elszámoljuk a globális felmelegedés elleni küzdelem költségeként is! Értem!?"
    Valótlan, ezek nem ígyisúgyis védekezések, többségükre azért van szükség mert növekvő mértékű a veszély. Ami eddig 60 évente fordult elő az ellen nem védekeztünk, de ha 5 évente beüt akkor már olcsóbb ha ráköltünk egy jóadag pénzt a kivédésére. Valszeg ilyen hozadéka lehet a mostani texasi esetnek is."
    Hülyeségeket beszélsz! A katasztrófavédelmi, infrastrukturális fejlesztéseket nem csak azóta csinálják, hogy a kormánynak van klímaprogramja. Ezeket a beruházásokat nagyságrendileg minimálisan érinti jelenleg a klímavédelem kérdése, egy csomó olyan dolgot érintenek, amelyek évtizedek óta fennállnak. Mutass olyan szélsőséges időjárási jelenséget, ami jövő évtől 5 évente beüt!? :O

    "OK, tudom hogy túl sokat fogok kérni, de te milyen szoros korrelációt látsz a köv grafikonon:"
    Egyrészt butaság egy elemet kiemelni. Ui. Pl csökkenő solar irradiance van, valójában egy lehülő szakaszban kellene lennünk, ezzel szemben olyan mértékű az emelkedés amire nincs történelmi példa. Ezért jutottak arra hogy az emelkedés az emberi tevékenységre vezehető vissza, köztük az egyik komponens az üvegházhatsú gázok kibocsájtása, amiből egy komponens a CO2.
    A grafikonodon nincs magyarázat a szaggatott vonal jelentésére. Valójában így néz ki az átlagovonal, amin látszik az emelekedő trend:"
    Az eredeti kijelentés az volt, hogy a CO2 szint növekedés hatását a legtöbb kímamodell felülértékeli.
    Köszönöm, hogy akkor megerősítetted ezt a kijelentést, hiszen a grafikon szerint folyamatosan éves hullámzással emelkedő CO2 szint hatását megzavarja a hozzá képest nagyságrendileg kisebb változással jellemzett napsugárzás csökkenés.
    Mi lenne a szaggatott vonal? Szerintem nem egy rákit szájönsz, gondolom trendvonal, ami azért a te általad linkelt grafikonon látható 37 havi átlagértékhez képest, az évtizedes időtartamot átfogóan mutatva jobban értékelhető! ;)
    Minden esetre 2005 környékén úgy tűnik végetért a klímahisztérikusok aranykora a melegedés nem hajlandó követni szorosan az egyre magasabb CO2 szintet. Akkor most hogy van ez? ;)

    "Lehet, hogy tévedek, bizonyítsd be"
    Szokásos érvelési hiba. Bizonyítási kényszer áthárítása. Az állításod ez volt:
    "Felesleges minden egyes fillér, amit a megelőzésre fordítunk , sokkal inkább az alkalmazkodásra, a változások kezelésére, azok kiaknázására kéne költenünk."
    Csak egy magadfajta butuska gondolja hogy ez fekete fehér. Úgyanúgy kültünk pénz a megelőzésre mint a kárenyhítésre. Legtöbben azért megtanultuk hogy igen gyakran jobb/olcsóbb a kárt megelőzni, felelőtlen dolog a tűzoltókra hagyni a munkát, ahelyett hogy védekeznénk a tűz kialakulása ellen."
    Továbbra is az a kérdés, hogy mennyire reálisak az előrejelzések, de ennek kiderítéséhez szükséges együtt gondolkodásban, konszenzus keresésben továbbra sem vagy partner. Nyomod itt hogy észnélkül számítsunka legrosszabbra.
    OK. de akkor miért nem inkább az aszteroida védelmi projektet rendeled mindenek főlé, vagy ha idejőnnek az élienek a fejlettebb teknológiával, akkor hogy védekezzünk ellenük! Mindkettő az emebriség kipusztulásával járna, miért nem az a minmeghalunk kérdés nálad, miért pont a klíma!? :O

    "Többféle tudományos vita létezik"
    A tudományos vita a racionális vita részhalmaza. A gond ott van hogy te a racionális vita szabályát sérted meg, Ezzel pedig el is veszteted azt. Persze a veszekedős vitában elemedben lennél. A tény tény maradt, az összes kellemetlen érv elől elsunnyogtál, majd azt hazudtad hogy ilyet nem tettél, végül kijelented hogy nem is vagy hajlandó rá válaszolni. Ez jellemtelen viselkedés, és természetesen a racionális vita végét jelenti."
    LOL Eszkéz!
    És mond már mennyire bármilyen szinten is racionális vitának a része a személyeskedés, a csúsztatás, a másik meghazudtolása, a saját véleményünk összekeverése a valós tényekkel, a másik érveinek figyelmen kívül hagyása, tekintélyre hivatkozás, folyamatos törekvés a másik egyfajta legyőzésére, konszenzuskeresés helyett, újra és újra feltenni az 1000-ik válasz után is a kérdést, úgy tenni, mintha nem kaptál volna (Demiért!!!??? XD)...
    Kb ez a pár apróság jut hirtelen eszembe amiket itt el szoktál követni. Biztos van még!
    XD

    "Az egészségügyi határértékek, beleértve az ólom elfogadható szintjét folyamatosan voltozott/változik. A folyamat ma sem ért véget, újabb bizonyítékokat keresnek hogy mostani szint milyen kockázatokat hordoz:
    Although reductions in lead exposure for the U.S. population have resulted in lower blood lead levels (BLLs) over time, epidemiological studies continue to provide evidence of health effects at increasingly lower BLLs [AAP 2016, NTP 2012].
    Persze nyugodtan beidézheted 1920-ból azt a kutatást ami ugyanazt az eredményt tartalmazza mint a 2020-es, de nyilván nincs ilyen. Mást tudtak 100 éve, másmilyennek látták a kockázatot. Ez nem ólom specifikus, ugyanez igaz az azbesztre, a radioaktív sugárzása vagy a rovarméregre(DDT).
    Az albedo/ fehér házas példára meg nem véletlenül nem reagálsz. Itt is csak a szokásos megfutamodásod látjuk. Kitalálsz egy butaságot, majd amikor felsülsz akkor próbálsz témát váltani úgy hogy nem ismered el hogy kifogytál a válaszokból. Persze közben vered a melled hogy te aztán mindig besimered ha tévedtél. Lol."
    Ez volt az eredeti kijelentésed: "A szokásos menekülőutad akarod eljátszani csak itt hibás analógia érvelési hibán keresztül.
    A kipufogott ólom szignifikáns mérgező hatása nem volt ismert." Akkor most nem volt ismert, vagy a mérgezés szintje, hatása nem volt alaposan tisztázott? Megint csak csúsztatsz, valamit tagadsz, majd azt próbálod bizonygatni, hogy nem is úgy gondoltad. LOL
    Ehhez képest ugye a Wiki szerint: "Further evidence of the threat that lead posed to humans was discovered in the late 19th and early 20th centuries. Mechanisms of harm were better understood, lead blindness was documented, and the element was phased out of public use in the United States and Europe. The United Kingdom introduced mandatory factory inspections in 1878 and appointed the first Medical Inspector of Factories in 1898; as a result, a 25-fold decrease in lead poisoning incidents from 1900 to 1944 was reported.[172] Most European countries banned lead paint—commonly used because of its opacity and water resistance[173]—for interiors by 1930.[174]"
    Napelem albedo hatására visszatérve, továbbra is igaz, hogy simán tagadod annak jelentőségét és pontosan ugyan olyan HIBÁS gondolati sémák mentén, ahogy a benzin ólomadalékolásával kapcsolatos vitában is érvelsz.
    Fejlődj! ;)

    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.04.14. 16:19:49