• NEXUS6
    #94
    Hát akkor elérkeztünk oda, hogy mindent körbetárgyaltunk, te pedig elkezdtél permanensen ekézni, nyilván, mert nincs több érved, ezért asszem egyre inkább életbe lép, amit az előző hsz-emben jeleztem.

    Akkor lássuk:
    "Lol. Tehát sunyi módon nem válaszolsz. Erre rámutatok. Ezután már azért nem válaszolsz mert szóvá tettem hogy illene válaszolni a kellemetlen témákra is. Természetesen az előző hsz-ben is leírtam hogy skip-elsz témákat ahol nincs válaszod. Ezzel megszeged a vita szabályait (amivel eleve hadilábon állsz), és technikailag el is veszted azt."
    N.C.

    "Megkérdezted melyik huplira várom a magyarázatot. Megkaptad. Ezután válaszoltál? Nem. Továbbra is sunyulsz. Az utolsó 60 éves trend a kérdés, és itt nincs visszaesés. A korábbi hullámok rövidebbek, kisebbek voltak, így a visszaesés sem akkora. És természetesen az ausztrál értékekre is magyarázatot kellene adni. Jah hogy sunyi módon azt is ignoráltad? Míly meglepő."
    N.C.

    "Tehát akkor lehet hogy csak 0.0001%-ban volt relevéns a CO2 szint? Akkor továbbra sincs irreleváns értékkel amivel alátámasztanád az állításod. Ez a szokásos nexus6 féle igazán nem is mondok semmit, csak talán, ha meg megkapargatják akkor abba lehet menekülni hogy ez tulajdonképp nem is releváns érték. Akkor minek is hoztad fel? Továbbra is várom a kutatási eredményt ami egybecseng az állításoddal."
    Nem tudjuk hány %-ban. Nem tudok itt sem újdonságokat írni, Logikád még megvan, nem?
    Szal a növényzet növekedésének +15%-áért a CO2 globálisan. Az üvegházakban is alkalmazzák, illetve van a műtrágya formájában kiszórható CO2 trágyázás, Az 10-30% hozamnövekedést eredményez.
    Ha mindez a levegőben eleve benn lesz, az azért jelentős költségcsökkentő dolog gondolom.
    CO2 trágyázás

    "Itt nem volt kérdés. Megállapítottam hogy az állításod hibás, szalmabáb érvelés. Amennyiben ezt nem tudod megcáfolni akkor ezt a pontot is buktad."
    Melyik állításom!? :O

    "Remek. Kérem a szakértők véleményét ami szerint újabb napelemek telepítése hibás döntés."
    ????? :O Hibás???? Hát ilyet meg ki a kisfaxom állított, kíváncsi lennék arra a lükére aki ezt tette, idézd már be had röhögjek rajta!? XD
    "Vajon mi az oka hogy a világ összes nagy kormánya támogatja ezt, beleértve a magyar kormányt is? Megkérdeztem már vagy 3x hogy támogatod-e magyar kormány lenti napelem programját. Volt válasz? Nem, csak visszakérdezés hogy "Szerinted?". Lehetne annyi gerinced hogy egyenest felvállalod az álláspontod, de tudom ez túl nagy kérés."
    Őöööö, nem akarlak minősíteni, de nem túl magas szellemi képessggel szerintem érthető az álláspontom, amit leírtam: a villamosenergia hálózat jelentős továbbfejlesztés nélkül nem bír el több megújulót, megosztott forrást, annélkül, hogy az a rendszer stabilitását a legtöbb országban ne veszélyeztetné. Pont.

    "Nem kértem le, mivel az összesítő tartalmazza a globális lényeget. Nyilván voltak kormányzatok akik megvették saját országukra vonatkozóan. Az én gazdasági szaktudásom meg édeskevés ahhoz hogy ilyen szintű elemzői munkát megkérdőjelezzek."
    Nem is azt kértem, hogy fordítsd le egyből $ milliárdokra, csak egy világos scenáriót, gyak 4-5 paraméterrel amire alapozva együtt gondolkodva ki tudnánk találni, hogy milyen kockázatot jelent a klímaváltozás a gazdaságra, emberéletre nézve.
    Partner lennél egy ilyen együttgondolkodásban?
    A linkelt tanulmány aztán a scenarió, hatások ismeretében a köv szempontok szerint értékeli az egyes országokat:
    1 Loss of land/ physical capital due to extreme climate/weather events
    2 Impact on public services, basic needs and government expenditure
    3 Impact on agricultural sector (Loss of Crop yields)
    4 Loss of Labour productivity
    5 Tourism Loss
    6 Trade Loss
    7 Adaptation Costs
    8 Mitigation costs
    Csak azon el vitatkozgathatunk, hogy az egyes szempontok szerint pozitív, vagy negatív a hatás végeredménye, és akkor már is kijön az, hogy mennyire valós, vagy nem a kijött jelentős visszesés, pl szerintem ráadásul maradjunk egyetlen országnál, teszem azt Oroszországnál.

    "Felőlem adhatsz arra is magyarázatot, de engem az utolsó érdekelt mert ez ami most zajlik, és a leghosszabb. Korábban is voltak meleg évek, de a mostani trend ami aggasztja a világot, és ha ránézünk akkor joggal."
    Értem, tudomásul vettem, csakhogy nem a gobális felmelegedésről vitatkozunk, hanem az extrém időjárási jelenségekről, hirtelen bejövő hullámszerű extrém hidegről melegről. Az hogy kis lépésekben folyamatosan melegszik a klíma önmagában nem halálos és nem okoz anyagi kárt sem!

    "Aha, teljesen hihető! XD"
    Ez nem hit kérdése, kormányzati kutató intézet munkája, ahol kvalifikált szakemberek dolgoznak. Vele szembe pedig a te jóindulattal laikusnak nevezhető kritikád áll (pontosan ugyanaz a minta amikor az ügyészek döntésével helyezkedtél szembe amikor egy nyamvadt jogszabály értlemezésére is képtelen vagy). Egy korábbi de rövidebb kiugrás nem teszi semmisé a mostani trendet. Ez csak a szokásos klímatagadó megközelítésed."
    Hmmm, akkor kérném az alátámasztását, hogy miért nem teszi érvénytelenné a trendet, egyáltalán akkor mi volt az oka, miért nem ismétlődik meg jelenleg, illetve a jelenlegi "trendszerű" melegedésért mennyiben tehető ez a korábbi ok felelőssé ami egy ilyen múltban már jelentkező kiugrást okozott, az akkori 5000 fő halálos áldozat miért nem extrém ilyen módon, a jelenlegi meg szinte zéró viszont miért az? ;)

    "Az hogy pl. egy közel azonos esemény során kevesebben halnak meg az nem bizonyítja, hogy akkor esemény kisebb/ritkább lenne. Csupán pl. a drágább klíma berendezésekkel és EÜ-i ellátással kompenzáljuk a hatást. "
    Aha, klímát egyre inkább szerelnek az emberek, gyak a klímaváltozástól függetlenül, az EÜ-re is alapból egyre több pénzt költünk, szal ezt beszámolni védekeztési faktorként a klímavédelembe elég gáz, szerintem a fenti gazdaságkutatók is itt lőnek mellé.

    "Csupán pl. a drágább klíma berendezésekkel és EÜ-i ellátással kompenzáljuk a hatást. Mellesleg itt bejátszik hogy pl. ezek a klímák rekord árammennyiséget is vesznek fel, amihez ugye mégtöbb CO2 kibocsájtás társul, és itt elérünk ahhoz hogy már lehet hogy point of no return után vagyunk, tehát a visszacsatolások önmaguk melegítik tovább a rendszert. És ugye olaj+tűz+felelős ember. Amire továbbra sincs válaszod, csak elsunyulsz előle."
    Nem sunyulok el, csak te marhára nem bírod felfogni az álláspontom, pedig különböző formában már 1000X leírtam. Akkor most mégegyszer. Az ember technikai civilizáció összegzett hatása, hogy jelentősen hozzájárul a klíma jelenlegi természetes melegedéséhez. A hozzájárulás nem szűkíthető le egy tényezőre a CO2 kibocsájtásra pl. Lásd az unalomig ismételt hősziget, ami nagyságrendilaeg nagyobb melegedést okoz lokálisan, mint a klíma globális melegedése! Amikor csak a CO2 kibocsájtásra koncentrálunk, akkor a hatások nagyrészét figyelmen kívül hagyjuk, ami véleményem szerint az eredményezi, hogy a CO2 kibocsájtás visszafogás teljesítésével nem érnénk el önmagában a kívánt hatást. Csakhogy a CO2 kibocsájtás hatását a legtöbb klímamodell felülértékeli, így majd ha esetleg elérjük a CO2 kibocsájtás csökkentését, azt látjuk, hogy milyen ügyesek voltunk, mert a klíma végül nem melegedett annyira, mint amitől féltünk. Az eredményt úgy érjük el, hogy folyamatosan becsapjuk magunkat.
    Aztán a túllövés kérdése. Szerintem már rég kicsúszott a kezünkből a gyeplő, ráadásul a CO2-vel nem azt a tényezőt fogjuk meg, amit kéne. A CO2 lehet, hogy egy hidegebb klímánál triggerként indíthatja a felmelegedést, de ha már elindult, akkor a motorja az a légköri víz és az albedo. Valójában egyikre sincs igazi hatásunk, ezért úgy összegezném, hogy habár akkorát nem fog szólni végül 2100-ig a klímaváltozás, mint amiről a legvadabb elképzelések huhognak, de ez a hajó valójában már elment.
    Felesleges minden egyes fillér, amit a megelőzésre fordítunk , sokkal inkább az alkalmazkodásra, a változások kezelésére, azok kiaknázására kéne költenünk.

    "A racionális vita keretrendszere nem engedi meg hogy önálló szabályokat hozzál. Persze ezt megteheted, kiléphetsz belőle, mondvacsinált ürügygyel, de ez esetben természetesen a vitát elvesztetted. (ahogy mondtam ez már rég bekövetkezett a sok sunyulásoddal)"
    Ezerszer leírtam neked, hogy mi a különbség a kocsmai szájkarate és egy tudományos vita között. A tudományos vita lényege nem a GYŐZELEM, a másik lenyomása, hanem a szempontok ütköztetésével, az elképzelések új próbák alá vetésével azok fejlesztése. Nyilván mindíg az fejledik jobban, amelyiket a nézőpontotdból jobban "támadják", és ezt én meg is köszönöm, hiszen egy csomó ismerettel lettem ezáltal is gazdagabb és ezeket sikerült is beépítenem az eddigi elképzeléseimbe, amelyek így még strapabíróbbak lettek, mert azokkal szemben alapvető probléma nem merült fel.
    A kocsmai szájkarate lényege, hogy kimond az utolsó szót, mert akkor mondjuk a másik fizeti a kört. Láthatólag te erre hajtasz.
    Ennek ellenére én azért megróbálok profitálni a dologból akkor is, ha nálad a tudás gyarapítása nem lényeges szempont. ;)

    "Ember! Szerinted mit jelent a kacsintós szmájli a sor végén!? ;)"
    Pl. azt hogy itt sincs válaszod, és viccel próbálsz a kérdés elől elmenekülni? Ahogy írtam, előbb válaszolj, utána vicceskedj."
    Milyen kérdés ember???? :O Ez volt továbbra is a kijelentésem XD
    "Ezért is hajtom teljes nyugalommal a dízelkocsimat továbbra is, mert annak minimális, elhanyagolható a hatása globálisan! ;)"

    "A hófehér viszont 0.8. Tehát ötödakkora felülettel kompenzálni lehetne a melegítő albedó hatást. Ugye ezt is leírtam már többször. Volt rá érdemi reakciód? Nem. Sunyulás mesterfokon amit művelsz."
    Igen. Ezt is legalább 2X végigbeszéltük, szal a továbbiakban nem kívánok vele foglalkozni.
    Csak még egy kérdés: és kompenzálják? Hát jól nem!
    Amire az a válaszod, ha jól emléxem, hogy ha kéne, akkor már bizonyára megtették volna, szabályoznák.
    Gondolom anno az ólomadalékkal kapcsolatban is ezt mondták, hogy elhanyagolható, hiszen ha veszélyes lenne már betiltották volna.
    Szal ismét kacsintós szmájlival jelzem, az önellentmondást, és önmagára utalást magában hordozó gondolatidat. ;)