• TokraFan
    #39
    Valóban vannak pozitív példák, de véleményem szerint nálunk nem csak a kormányokkal, politikusokkal van baj, hanem magával a néppel is. A magyar -többségében-, vágyik a bálványozásra, az egyszemélyben megtestesülő "megmentőre", főleg az öregek. Pozitív példák olyan országokban vannak, ahol az emberek értik a demokráciát és az oktatás is jobb, a polgárok többsége jól képzett. A többség itthon viszont nem érti, ráadásul tanulatlan is, tehát könnyen megvezethető 3 tőmondattal amit a szájába adnak (ezt itt sg-n is látjuk, amikor önálló gondolatok nélkül, szimplán azt röcsögik vissza amit a propaganda adott a szájukba). Sajnos azonban, a hazai ellenzéket sem tartom semmire, többségüket két dolog vezérli: bosszú orbán ellen, és az a tény, hogy az EU-s húsosfazekat nem ők lophatják szét. MOndjuk pl. gyurcsány ha az ország érdekeit nézné és nem a sajátját, akkor elhúzna már a jó büdös p*csába innen, mert amíg marad, addig egy dolgot ér el, fegyvert ad a rezsim kezébe mert lehet vele riogatni. Így hirtelen nem is tudom, kit nevezhetnék komoly, értelmes, intelligens politikusnak ebben az országban??
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.03.02. 18:36:33