Hová lettek a férfiak?
-
kakukk2 #173 Sok mindent érintettél. Kezdjük a hagyományos világgal. Hogy a házasságok ritkán születtek szerelemből. Nos, a probléma az, hogy mi csak a nagy emberek, uralkodók, stb. házasságait ismerjük, mert róluk emlékezett meg a történetírás. Itt tényleg az volt a szokás, hogy a szülők, sőt gyakran diplomaták eldöntötték a házasságot, a fiatalok meg az esküvő előtt 2 nappal találkoztak először. Csakhogy ez baromira nem vonatkozik a néptömegekre, akikről a történetírás nem emlékezik meg, és ahol a falubeli lányok és fiúk nagyon is ismerték egymást. Ott is előfordult persze, hogy a szülők döntöttek, „főd a főddel házasodott”, de ha mégsem, hát abból sem volt éppen tragédia. Szóval én úgy gondolom, hogy szerelmi házasság nem csak néhány száz éve, de sok ezer éve létezik.
Nem annyira a férfiak és a nők libidója különbözik, szerintem inkább a férfiak libidója között is nagy a különbség, meg a nők libidója között is nagy. És – tágabb családom egyik ágából kiindulva – az erős vagy gyenge libidó még örökölhető is, és nem csak apáról fiúra, de apáról, vagy anyáról lányára is.
Menjünk tovább, írod, hogy a nőknek akkor is le kellett feküdni a férjükkel, ha nem akartak. Tény, hogy ez volt az elmélet, a házastársi kötelességeket néha még törvény is előírta – egyébként mindkét fél számára. De hát ez az elmélet volt. Hogy a gyakorlat mi volt, azt meg nem tudjuk. Na de tegyük fel, hogy egyszeri parasztasszony bármilyen okból szexmegvonással bünteti/zsarolja a férjét. Azokban az időkben tényleg senki sem szólt érte, ha a férj megverte, megerőszakolta a feleségét. Valószínűleg még gyakoribb volt, hogy az asszony, az erőszakos fellépést elkerülendő, eltűrte a szexet,csak éppen éreztette, hogy eltűri, mert muszáj, de abban aztán neki semmi öröme nincs. Na, az ilyen helyzetektől hány férfi lesz boldog ? Biztos van aki igen, de szerintem a többség nem. Írod, hogy ha az asszony ilyet csinált, hát saját magával cseszett ki, mert a férje megcsalta. Na ja, de kivel ? Egy zárt faluközösségben kivel ? Hát, ha egyáltalán valakivel, akkor nyilván egy másik parasztasszonnyal. Rengetegszer hallottam nőktől ezt a „minden férfi disznó” elméletet. Én ilyenkor mindig azt mondtam, hogy ne felejtsük, a férfiak a párjukat mindig nőkkel csalják meg. Akiket erre nem puskával kell kényszeríteni.
Én semmiképpen nem tennék egyenlőséget aközött, hogy valaki valakivel az élvezet kedvéért fekszik le, vagy a pénz kedvéért. A fajfenntartási ösztön az egy nagyon erős ösztön, a pénzéhség az meg nem ösztön. Arról meg aztán már tizenévesen letettem, hogy megértsem, ki kinek miért tetszik. Persze, számítanak a külsőségek is, de még ezen belül is óriási a szóródás. Én még sok ünnepelt hollywoodi „szépségről” sem tudom eldönteni, hogy miért tetszenek sokaknak. De hát így csinálta jól a természet, ha már egyszer mi emberek különbözőek vagyunk, hát legyen az ízlésünk is különböző.
Nem vagyok benne biztos, hogy semmit se számítana az én több évtizedes hivatali gyakorlatom. Persze jó kérdés, hogy mi számít szexuális zaklatásnak. Mert olyannal bőven találkoztam, hogy egy férfi egy nőt „véletlenül” fogdozott, olyannal is, hogy szóban, bunkó, tolakodó módon próbált közeledni. Csak olyanról nem hallottam soha, hogy a főnök azt mondta volna a beosztottjának, hogy ha nem fekszik le velem, akkor kirúgom. Azt mondod, Nyugaton ez másképp van, vagy volt. Ezt nem nagyon hiszem. Én úgy gondolom, hogy az ilyesmit a beosztottak kiszolgáltatottsága szüli. Ha az elbocsátás egzisztenciális tragédiát jelent, mert nincs hol állást találni, akkor az ilyen zsarolás a főnökök részéről eredményes lehet. Csakhogy a nyugatiak mindig gazdagabbak voltak mint mi, a kiszolgáltatottság éppen ezért mindig kisebb. Ennek ellenére valamit mégis számít az, hogy én hol, milyen környezetben töltöttem aktív évtizedeimet. Mert az olyan munkahelyeken, ahol képzetlen női munkaerőt alkalmaznak, és ahol egy megüresedett álláshelyre azonnal van tíz jelentkező, ott az ilyesmi nagyon is lehetséges. A statisztika pedig arra tanít bennünket, hogy ami lehetséges, az létezik is. Amerikában is, Magyarországon is, meg Koreában is. Van egy amerikai sorozat, Szégyentelenek a címe, talán ismered. Ebben nagyon plasztikusan bemutatnak egy ilyen helyzetet, és ami egy amerikai filmnél szinte hihetetlen, ezt nem egyoldalú nézőpontból teszik. Az a nő, amelyik megunja, hogy időről időre kedvére kell tenni a főnöknek, az kilép. Jön helyette másik. De akik belül vannak, azoknak nem érdeke felborítani a rendszert, sőt, szükség esetén meg is védik azt. Első látásra ez a fordulat teljesen abszurd, és az abszurditás amúgy is benne van ebben a sorozatban. De jobban belegondolva egyáltalán nem abszurd, és ez teszi a dolgot igazán tragikussá.
Az emancipáció törvényszerű is volt, és szükségszerű is volt. A radikális feminizmus viszont a kezdet kezdetétől jelen volt. Merle már a hetvenes években megírta a Védett férfiakat, a lengyelek a 80-as évek elején megcsinálták a Szexmisszió c. filmet, sőt hasonló témájú magyar TV filmet is láttam a 80-as években. Voltak férfiak, akik megérezték, hogy ebből baj lehet, hogy a nők – a kisebbség hangosan, a többség kevésbé hangosan – ki fogják nyilvánítani, hogy nincs szükségük férfiakra. És hát a radikális feministák kapták és kapják a tőke támogatását, mert annak a pillanatnyi (vélt) érdeke ez.