t_robert#14
Hát már a 60-as években elkezdtek kísérletezni a tokamak berendezésekkel. itt ügye egy gyűrű alakú térben alakul ki a sok millió fokos plazma. Amit mágneses térrel nyomnak össze és tartanak távol a gyűrű külső falától. A gond az, hogy a plazma instabil szétszakad. Így csak töredék másodpercekig sikerült fenntartani a folyamatot. Persze akkoriban eleve esélytelenek voltak. Nem léteztek szupravezető mágnesek, melyek villámgyorsan vezérelhetőek. És nem létezett olyan szintű elektronika, ami kellő gyorsasággal volt képes kiszámolni a szükséges változásokat. Na meg nem voltak kellően gyors érzékelők sem, amelyek adatokat adtak a folyamatról. Mára jutottunk el technikailag arra a szintre, hogy képesek legyünk valós időben vezérelni a folymatot és beavatkozni ha úgy érzékeljük, hogy kezcd valahol meginogni a plazma és ellenlépéseket tenni a mágneses tér változtatásával. Elméletben nem fog a plazma hozzáérni a falhoz, mert olyan angyok a berendezések, hogy gyakran már 10 méterre is lehet a plazma a faltól. (látni az ITER-ről készült képeken, hogy eltörpülnek az emberek a berendezés belsejében. Mire annyira elgörbülne a plazma, hogy valahol érintené a berendezést már régen szét fog szakadni a plazma gyűrű.