• Tetsuo
    #270
    Én nem bizonyítékként írtam, hiszen - ha figyeltél volna, tudnád - ilyen keretek között a vallások téziseit nem lehet bizonyítan, pláne cáfolni. Konkrétan miről írtam baromságot? Azt viszont illene valamivel alátámasztanod, különben ez így üresen bizony érvelési hiba. Amivel ugye nem lehetsz tisztában, hiszen magát az érvelés szót is helytelenül használod. A #267-ben nem érveltem, hanem kijelentettem. Az érv, amit egy alapvető műveltségű embernek nem kell ismételni, mivel tudja: Feuerbach a mérhetetlenül beszűkült és eltévelyedett gondolkodása alapján lenézi a skolasztikát, amit a világ legnagyobb tudósai, filozófusai, teológusai követtek, ezenfelül fogalma sincs a keleti világnézetekről, ahol sok esetben alapvető a gyakorlat mellőzése. Ergo nem csak a skolasztika, hanem minden nem materiális filozófia és világnézet ebbe a kategóriába esik.
    Feuerbach - természetesen - soha, semmit nem bizonyított élete során, az összes materilasitához hasonlóan (ezzel nem azt mondom, hogy bármely skolasztikus bármit bizonyított - pedig de, bőven), így nem kellene hasonlóan kevély kijelentéseket tennie, de egész élete, mint Istentagadó elvtársaié erről szól.