A The Last of Us Part 2 teljesen nyilvánvalóan egy zseniális játék. Abszolút top kategória egy abszolút top kategóriás csapattól. A grafika, a rendezés, a részletek, az arcmimika, a technika, mind-mind osztályon felüli. Játékként is remek, de nem hibátlan. A gameplay fejlődött az első részhez képest. Minden egy kicsit jobb lett, mindenből egy kicsit több lett, minden egy kicsit csiszoltabb lett, mint az első részben, de van, ami szerintem nem eléggé lett jobb. Pl. a társak viselkedése. Tény, látom, hogy már kevsbé weird amit csinálnak, de most is voltak totál WTF pillanatok, amikor egymással szemben futnak az enemível, és látszólag nem is veszik észre egymást, mert a forgatókönyv úgy van megírva, hogy nekem kell harcolnom az utolsó ellenféllel. És itt jön az első személyes problémám. A gunplay bármennyire jó is (és tényleg jó), a végére már untam kicsit. Ennnek főleg az az oka, hogy nem hatottak természetesnek a történtek, hanem sokkal inkább voltam egy filmben, ahol ha nem követtem a rendező elképzelését, akkor beleszóltak a megafonba, hogy álljunk le, és vegyük újra. Ez eléggé jellemző az ND játékaira, itt azért jobban zavart, mint eddig bármikor. A végére megcsömörlöttem a színpadi jelenetektől, főképp a kiszámíthatósága miatt. A másik nagy problémám a random eltűnő hullák voltak. Teljes agyfasz, hogy ilyen megjelenhet egy ilyen minőségű játékban. És nem értettem, máig nem értem az okát. Leginkább a kutyás részeknél volt, volt olyan, hogy a kutya teteméből csak a póráz(kötél) maradt vissza.
A rendezés minősége parádés, de mégsem állt össze nekem az egész. Erős határvonalat érzek a játékban. A játék első fele (Ellie) bevallom, nem tetszik. Több okból. Egyrészt ahogy Joelt kiírták belőle, az szerintem méltatlan és erőltetett a karakterre nézve, és a játék korábbi részére nézve, de ez nem zavart annyira. Az már sokkal inkább, hogy a sztori azt próbálta nekem nagyon elmesélni, hogy itt most nagyon durva vendetta megy végbe, de közben Ellie sokkal inkább volt olyan, mint egy zavarodott kislány, aki menekül. Totál disszonáns volt nekem Ellie alapvető, sztori szerinti motivációja, és mindaz, ami és ahogy történik vele. Egy bizonyos pontig. A másik súlyos problémám a Dina és Ellie között abszolut nem működő kémia. Mindaz, amitől az The Last of Us nagyszerű volt, az ide egyszerűen nem sikerült áthozni. talán szándékosan nem.
Aztán jött a játék második része, és mintha egy teljesen más csapat készítette volna. Bevállalós volt, érdekes volt, végre megjelentek valódi emberi kapcsolatok (leginkább Abby és Manny kapcsolata, barátsága volt nekem meggyőzően emberi). Egyáltalán Abby egy nagyon izgalmas és jó karakater volt a játékban.
Amit viszont képtelen vagyok megbocsájtani a készítőknek, az Abby kinézete. És még mielőtt itt a halálomat kívánná bárki: nem az izmokra gondolok, hanem az OK, ami miatt Abby úgy néz ki ahogy. Az OK, ami miatt túl van magyarázva Lev/Lily storyline. Az OK, ami miatt szerintem parkolópályára megy mielőtt elkezdődhetne a Dina/Ellie vonal. Ez az OK, ami elhomályosítja mindazt, amit a játékról játékként gondolnék. Az OK, ami miatt céltáblájává vált egy kampánynak az a sok buta madár, aki a nulla pontokat osztogatta a metacritiken, és be is töltötték a nekik szánt szerepet. Tökéletes érzékkel trigerelték minden csoport érzékeny pontjait, de a cél nem szentesíti az eszközt.
Lehet, hogy változást tényleg csak provokációval, túltolt képekkel lehet elérni, de én ebben nem hiszek. Az ember kisebb léptékekben tanul. Ráadásul van igényem arra, hogy ne úgy beszéljenek hozzám, mint egy hülyével. Értek mindent ettől finomabb utalásokból is, lehet kemény témákról velem emberként beszélni. Nem fogok elszaladni (pedig szerintem nem is hozzám szerettek volna szólni),
Viszont - és ez nekem fontos - nagyon nem tartom okénak, hogy ezen a szórakozási formán keresztül kellene ilyet megvitatni. Ezen rettenetesen fel voltam két napja háborodva, ma már annyira nem. de most sem tartom okénak. Nem a témát magát, hanem a kontextust. Ezt leírtam máshol is. Ne a videójáték legyen a szócső, pláne olyan szavaknak, amik rettenetesen át vanna itatva frusztrációkkal. Csöpög tőle az egész játék.
Vagy legyen ez, én ezt is el tudom fogadni, alapvetően ez is az önkifejezés egy formájba, csak akkor legyen annyira explicit, hogy tudjam a nulladik pillanattól, hogy mi fog jönni. És akkor van lehetőségem dönteni, hogy én ezt akarom-e, vállalom-e. Most nem dönthettem. Ha megtehettem volna, most ide nem írtam volna semmit. Pertíz.