Vélemények, kérdések...idevelük!
  • Newfronter
    #244
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    „Nem. Joel halála egy dolog, nyilván jobb lett volna, ha nem a játék elején végzik mindjárt ki, de ezzel még együtt lehet élni. Nem tudom, hol tartasz, ezért óvatosan fogalmazok. Abbyvel elsőnek is a "származás" és az indítéka a baj. Mert az egy vicc. Seggből előrángatott magyarázkodás. Konkrétan vissza kellett nézzem a yt-on, hogy tényleg úgy volt-e az a jelent az első rész végén, ahogy, mert NEM IS EMLÉKEZTEM a faszira, aki miatt az egész cirkusz van. Annyira látszik, hogy utólag agyalták hozzá ezt az egész bosszú-történetet, hogy szinte látni az izzadságcseppeket a monitoron. A másik bajom vele AHOGY megöli Joelt. Joel volt a főszereplő az első játékban. Amikor Joel meghal a másodikban a játékosok a TLOU játékok 99%-át Joel bőrében töltötték. Egy Walking Dead Negan-Glenn jelenet koppintásnál többet érdemelt volna. Igénytelenség az író részéről.”
    Nem nem, Joel halála is szépen volt felépítve, kellett az a 2 órás bevezető, illetve Abby-t is irányítanunk kellett, hogy kb legyen róla fogalmunk, hogy kik veszik körbe Joel-t. Persze itt még alig tudtunk róluk valamit, de már arra jó volt, hogy tudjuk kik ellen akarunk bosszút állni. Kb a játékosnak is adott egy képet, hogy igen, őket kell megölnünk. Szedett-vedett lett volna, ha hirtelen ez a sok ismeretlen ember körbeveszi őt, mi meg csak pislogunk, pár perc múlva már el is felejtjük, hogy hogyan néznek ki. Ennek ágyazott meg a bevezetés.
    Nekem nem kellett utánanéznem, hogy ki volt az az orvos, annyira emlékeztem, hogy aki előkapta a kést, és ez bőven elég volt. Következetes is volt a történet. Mindegy, hogy utólag készítették el ezt a történeti szálat, nem érződött belemagyarázásnak. Amit ott tett Joel, az példátlan volt, elég nagy volt az esélye, hogy lesz egy hozzátartozó aki bosszút áll, mert olyan családi helyzetben van, hogy van egy lánya vagy egy fia.
    Mi a baj azzal, ahogy megölik Joel-t? Azt vártad hogy eposzi hősi halált haljon? Csak meg akarták ölni, nem akartak vele elbeszélgetni, mivel bőven kiütötte azt a mércét Abby csoportjánál, hogy beszélgetni kelljen vele. Joel sem akarja megtudni, hogy miért csinálják ezt vele. Tudta, hogy a múltban történtek miatt, ez is nagyon átjött. Hatásos is volt, hogy ő halt meg, és nem Dina mondjuk. Nekünk is ezért volt lélekszaggató, mert egy fontos karaktert veszítettünk el, ez így volt hatásos, és nem lehet rámondani, hogy a halála erőltetett, mivel tudjuk a múltját.

    „egy kibaszott ellenszenves karakter bőrébe kell bújjak 8+ órányi játékidőre. Nagyon erőlködnek, hogy megkedveljük, nem kedvelem meg.”
    Pedig bemutatták, hogy Abby egy jó ember, és a bosszúja teljesen érthető volt, mi is ezt tettük volna a helyében. Ezt magyarázni kell?
    A kinézetet egy dolog, nem egy Lara Croftot akartak megint bemutatni nekünk, hanem egy túlélésre termett nőt, aki mindent megtett, hogy a legerősebb legyen fizikumban.
    A csoportja is egészséges közösséget sugallt.
    A játékideje alatt bemutatták, hogy ő is tud kötődni szeretetből más emberekhez, és mindent megtenni értük, ahogy Joel is tette ezt Ellie felé. Gyakorlatilag egy Joel lett belőle az akváriumos jelenethez érve.

    „Nem az a problémám, hogy Abby szemszögéből nem érthető a dolog. De, érthető. A történetvezetés szempontjából "cheap", olcsó trükk. Olyan, mintha a Birodalom visszavágban nem Vader, hanem az egyik névtelen Halálcsillag operátor (a hülye sapkások egyike, akiket látunk, amikor szétlövik az Alderaan-t) lánya vadászna Luke-ékre. Wtf. Tényleg ennyire tellett? Még annak is több értelme lenne, ha a játék elejéről Robert lánya lenne Abby, mert Robert legalább fegyvertelen volt, amikor Tess és Joel megölte, míg Abby apja ha nem lőjjük le, akkor konkrétan leszúr minket a szikével. Nulla választásunk volt.
    Ettől persze nem lesz borzasztó a játék, de "ócsította" a történetet.”
    Egyáltalán nem érződik ez rajta, nem is értem, miért kell egy mesét(Star Wars) felhozni példaként, abba nem mernek hasonlót sem meglépni. Teljesen jó karakter választás volt az orvos. Mivel az egy fontos szereplő volt, nem volt pótolható.
    Választási lehetőség??? Ez a baj veletek, hogy választási lehetőségeket akartok, holott az idegen lett volna Joel szándékaival szemben, ő ott nem akart választani, hanem megölni mindenkit, és elvinni a lányt, élő szemtanú nélkül.

    „Még valami: Joel az élete során egy rakás szemét dolgot művelt. Ezek többségét nem látjuk, de utalás van rá. Amit a játék végén a kórházban a Firefly-okkal csinálunk az speciel pont nem az. Mindenki önzésnek állítja be azt, amit Joel csinált, pedig valójában tökéletesen igaza volt. Se Marlene, se senki, Jerry sem, az orvos, akinek KÖTELESSÉGE lett volna egyébként, mint orvos, az esküje alapján, egyik sem közölte Ellie-vel, hogy az életébe fog kerülni a műtét. Az is vicc, hogy mindenki kész tényként könyveli el, hogy ha sikeres a műtét, akkor kész a vakcina. Lófaszt, a világ nem így működik, hogy felvagdosunk egy immunis embert és máris megvan a csodaszer. A pestis ellen is immunis volt a populáció egy alacsony százaléka, a betegséget mégsem az oldotta meg, hogy feldaraboltunk embereket és "vakcinát" csináltunk, hanem a bakteriális fertőzések elleni antibiotikumok kifejlesztése. És ehhez egy db tizennégyévest sem kellett becsapni és megölni.”
    Joel szemszögéből nem az, ő a szeretete miatt tette ezt a Firefly csoporttal, amit, de kívülállóként igen is borzalmas amit tett.
    Az, hogy nem beszélhették meg ezt Ellie-vel az az miatt volt, mert mindenképpen végre akarták hajtani a műtétet, az még rosszabb lett volna nekik, ha ezzel ellenkezett volna Ellie, mert akkor kényszerből csinálták volna meg ezt vele, és ez lelkiismeret furdalást okozott volna az orvosoknak.
    Ez is egyértelmű számomra. Ezért sem beszélhetett vele Joel. Persze utólag tudjuk, hogy Ellie belement volna szó nélkül, és ha Joel-el is közölné ezt Ellie, akkor TALÁN nem menti meg, de ebben sem vagyok biztos, mert a kötődése nagyon erős volt Ellie felé, mintha a lánya lett volna.
    Az meg hogy szakmailag jó döntés volt-e, azt nem tudjuk, ne álljunk virológusnak, ez az egy lehetőségük volt, semmi más, már mindent kipróbáltak előtte, amit tudtak.

    „Ha a Firefly-ok megkérdezik Ellie-t és Ellie önként belemegy ÉS Joel ennek ellenére teszi, amit tesz, akkor lett volna valami a narratíva mögött. Így csak "csináljunk egy folytatást, vajon miről szóljon, mivel amit akartunk már elmondtuk az első részben, de túl sok pénzt csinált, ezért muszáj valamit kitalálni" baromság lett szerintem. Csalódás, de szerencsére a leakek már felkészítettek, szóval nem volt rage quit meg ilyesmi.”

    Egyáltalán nem érződött az, inkább én is azt éreztem az első rész végén még 2015 környékén, hogy ennek lehetnek következményei, amit Joel tett, így klappolt a történetvezetéssel is, amit Neil Druckmann kitalált. Teljesen jó volt.

    „Abby meg évekig képtelen volt elengedni a dolgot és vadászott Joelre, aki miatt a fél világon keresztül utazott és megölte. Joel nem bosszúból ölte meg Jerryt, az apját, hanem mert Ellie-t mentette meg (meg mert különben Jerry leszúrta volna, ha játszottál a játékkal, tudod). Abby volt az első bosszúálló, az eredeti bosszúálló. Ellie csak reagált rá. Ráadásul Ellie nem ölte meg Leah-t, Nora-t is csak úgy, hogy előtte már lényegében halálra ítélte az, hogy spórát lélegzett be, ráadásul rá is támad Ellie-re. Meg és Owen is rátámad, dulakodás közben ölte meg őket, önvédelemből. Alice kutya dettó.
    Abby ehhez képest csípőből lelőtte Jesse-t, aki azt se tudta, hogy mi van, nem hogy közvetlen veszélyt nem jelentett volna rá. Joelt úgy öli meg, hogy az előtte pont az életét mentette meg.”

    Ezzel mi a baj? A színházban Abby „második” bosszúja hevében van, nem akarja kitenni magát ösztönösen a sok ismeretlen változónak, kb berontanak rá, reflex szerű volt Jesse megölése.
    Teljesen emberi reakció volt ez tőle.

    „Abby először akkor tanúsított önmérsékletet, amikor a játék végén elengedi Ellie-t. Amit Ellie ugyanígy megtesz a játék legeslegvégén, amikor meg ő engedi el Abby-t. Teljesen egyenlőek. Abby azért "előzi be", mert ő kezdte, tehát nyilván előbb történnek vele ezek a dolgok. És tegyük hozzá, hogy Abby nem magától engedi el Ellie-t és Dinát, hanem Lev kéri erre. Ha nincs ott Lev, Ellie és Dina halottak. Ellie ehhez képest Joel emléke miatt engedte el Abby-t. Magától.”
    Ezzel teljesen egyetértek, mindketten emberek, egyik sem jobb a másiknál, csak próbálták azt tenni ami jó, csak ugye az élet nem úgy működik, hogy eltervezünk valamit és pontosan úgy alakul minden, ahogy azt mi szeretnénk, és erre nem voltak felkészülve. A bosszú is egy normális emberi reakció, csak ilyenkor nem lát az ember tisztán, és csinál dolgokat, amiket nem úgy akar valójában, de ezt szerintem nem kell magyarázni.
    „Egy posztapokaliptikus világban honnan szedi a kokszot Abby, honnan szedi a változatos kaját (taco-t zabálnak a játékban, amit egy profi atléta bottal sem birizgálna meg), hogyan jut ideje napi 2x3 óra edzésre a túlélés mellett és mindehhez a szigorú 7-8 óra alvás, különben nem lesz izomszintézis. Irreális. Összességében irreális egy élsportolói fizikum egy zombiapokilipszisben. Az ilyen testalkat fenntartása napjainkban is óriási munka, pedig most egy picit könnyebb az élet, mint az apokalipszis után.”
    A stadionban megvolt erre a lehetősége, valószínű ezt tudatosította is a többiekkel, hogy ő a bosszúját elvégzi, és ilyen edzéseket fog végezni, ha tetszik, ha nem. Mivel ez a WLF érdekeivel sem ütközött igazán, simán engedik neki, hogy ezt tegye, amit. Ez egy jól felszerelt közösség volt, kb mindenük megvolt, mint a mai világban. Ez már amúgy is szőrszálhasogatás az egész sztorit nézve. Ezt kár is lett volna magyarázni a sztoriban, hogy hogyan edzette ki ilyen kinézetűre magát. Ha nagyon meg akarnám magyarázni, akkor mondanám hogy a génjei is ilyenek voltak alapból, persze ebbe is bele lehet kötni, hogy de pont Abby-nek? Nem ez az a pont az, ami fontos lenne a sztori szempontjából és annak megéléséből.
    Valószínű rá is akartak arra játszani, hogy ne legyen túl szimpatikus karakter önmagában, hanem úgy kedveljük meg őt, hogy alapból nem az.

    „Nőben ekkorát nem láttam a játékban. Egyébként, ha lenne is, rá ugyanaz vonatkozna, mint Abbyre. Ugyanúgy nem lenne reális. Ez a fizikum egy férfinak sok edzéssel és OK étkezéssel / alvással abszolút elérhető. Nálunk belefér. Egy nőnél nem és ez nem szexizmus, hanem biológia (endokrinológia). A férfiak szervezete jóval több tesztoszteront termel, ami elengedhetetlen az izomtömeg megszerzéséhez és megtartásához. Ezért lesz egy átlag férfi ugyanannyi edzés stb mellett kétszer akkora, mint egy átlag nő.”

    „Egyáltalán nem erről van szó. A gamerek JÓ történetet akarnak. Attól, hogy valami ÚJ, még nem lesz jó. Ha valaki újítani próbál, akkor kockáztat: ebben benne van, hogy amit tervezett, az nem lesz jó a végén. Egyébként én nem látom a nagy újítást sehol ebben a történetben: szimpla bosszútörténet, két szálon. Ezerszer láttunk már ilyet más médiumokon, semmi új nincs benne. Sőt, videojátékban is volt hasonló, több szálon párhuzamosan vezetett történet: pl. az ÖSSZES David Cage játék, Farenheit-től kezdődően lényegében a Heavy Rainen át a Detroit Beyond Humanig. Ahol egyik szálon megtapasztaljuk a másik szál történéseit.”

    Hogy ne lenne több, mint egy bosszútörténet? Nem csak szimplán a bosszút mutatja be a játék, hanem hogy miért csinálják azt, amit, megkedveltetik veled a másik oldalt, amit egy film nem tud átadni vagy egy sorozat, mert nincs interakció, így meg működik, mert megmutatják a másik oldalt is.
    Ilyet ebben a formában még nem láttunk, ahol teljesen emberi módon átadják nekünk, hogy milyen lelki állapotban vannak a karakterek, hogyan változnak(Abby sztorija a sebhelyesekkel frenetikus).
    Azt, hogy hogyan engedik el a bosszút. Ha máshol próbáltak is elmesélni egy ilyen történetet, azt nem tudták ilyen jól megtenni, mint itt. Nem szimplán a történet az, ami fontos, hanem ahogy azt átadják nekünk, és a karakterekkel együtt ver a szívünk, velük élünk át mindent.
    Az első rész sem egy nagy sztori, viszont ahogy átadja az emberi részét az példátlan, és ehhez nagyon értenek Neil Druckmann-ék. Ezért is példátlan a Naughty Dog amit csinál, mert nem csak a sztorit adják át mesteri szinten, hanem vizuálisan is ilyen szinten van a stúdió, az animációkon át, mindenben a legnagyobb szintet képviselik.

    „Attól, hogy emelgeted a súlyokat, nem fogsz ekkorára nőni, pláne nőként. Colleen Fotsch békeidőben főállásban ezen a fizikumon dolgozik. Nehezen hiszem, hogy Scar-vadászat meg infected-vadászat mellett egy posztapokaliptikus világban valaki másodállásban képes egy ugyanilyen fizikumot fenntartani. Nem reális. Én leszarnám, ha nem azon verné mindenki, hogy mennyire szuper realisztikus már ez a játék. Nem az.”

    Miért ne lenne az? Nem állandóan kell neki ezt tennie. Honnan tudod, hogy hányszor küldik el őt kötelezően portyázni? Ez már megint az a része az érvelésednek, hogy kössünk bele a részletekbe, mert megtehetem.


    Összetenném a kezem, ha ilyen történeteket kapnánk a játékiparban 3rd party szinten. Nem feltétlenül ennyire depresszívet, hanem minőségben. De nem kapunk, mert sokaknak bőven elég a futószalagon gyártott AC, COD meg a sok indie b@sz@kodós mihaszna játék. De nem hogy történetben nem tudnak ilyet csinálni, hanem technikailag sem tudnak hasonlót felmutatni, ez a játékiparra nézve röhej kategória. Persze van pár üde színfolt a Rockstar, Quantic Dream, Moon Studios, illetve pár nem említett stúdiónál, de ők vannak kisebbségben.