• monk00
    #39
    Én is kerültem konfliktusba cigányokkal. Sőt, a nagymamám tyúkjait is ellopták, nem egyszer. Engem is megfenyegettek többször is. Budapesti vagyok, így jó párszor már én is estem ennek áldozatául. Tehát tudom hogy miről beszélsz. És még valami. A szomszédunk zsidó volt. Igazi mocsokládák voltak. De én akkor sem azt mondom hogy a cigányok, meg zsidók, vagy arabok stb stb...
    Csak azt az embert teszem felelőssé, aki csinálta, és nem az egész családját. Pláne nem egy népcsoportot. A börtönökről meg annyit, hogy magyarországon, vagy inkább úgy mondom hogy keleteurópánban igen furcsán értelmezik a törvényeket. Nincs egyenlő bánásmód a bíróságokon, sem pedig a rendőri szerveknél. Ha én magyarként elkövetek valamit pl a románoknál, vagy szlovákoknál, akkor pontosan ugyanazért a bűntettért egy román kevesebbet kap mint én. Csak azért mert magyar vagyok. Ez nálunk ugyanígy van. Szóval az esélyegyenlőség keleteuróapában=a 0-val. Menjél ki az ukránokhoz, és ott majd éreztetik veled hogy mi az a hátrányos megkülönböztetés. És mi még magyarok jobb esélyekkel is indulunk, mint a cigányok. Mert ha nem szólalsz meg, akkor nem tudják hogy magyar vagy. De egy cigány ezt nem teheti meg. Én nem akarlak meggyőzni semmiről sem. Előbb utóbb majd az élet fog helyettem meggyőzni. Ha más nem, akkor majd mikor a halálodon leszel, és imádkozol hogy isten bocsásson meg neked, mert nem voltál jó ember. És azért te sem gondolod komolyan, hogy Jézus majd nem teszi fel neked is a kérdést, hogy miért gyűlölteted embertársaidat, mikor ő nem ezt tanította. Akkor is ezekkel a mindenki által átlátszó érvekkel fogod majd védeni magad? Ez minden csak nem keresztényi. Egy olyan országban ahol a gyerekeket úgy engedik el az óvodába, hogy ne barátkozzon zsidókkal,cigányokkal, ázsiaiakkal stb... akkor nem lehet csodálkozni hogy az a gyerek felnőtt korára egy megkeseredett antiszemita lesz. És ez sajnos magyarországon, illetve keleteuróapában mindig is így volt. De mindegy is. Hisz, míg a gyűlölet nagyobb mint a józan ész, addig kár minden szóért. Szóval nyugodtan legyen csak hitler a példaképed, mert előbb utóbb mindenkit utolér a sorsa. Hitlert is utolérte :) Isten elől nem lehet elbújni, nem lehet eltitkolni semmit sem. Ezt ne feledd