• camper
    #25
    Tegyük átláthatóvá a felületes olvasó számára is azt hogy te mit állítasz.

    Te azt állítod, hogy én lehetek fodrász, ha valahol a fiókomban van egy olló.
    Bárki lehet fodrász, ehhez semmi más nem szükséges, csak hogy rendelkezzen ollóval. Sőt, szerinted nem hogy bárki lehet, ezt a jogot tőle elvenni nem lehet, mert ha majd kiderül, hogy rossz fodrász akkor jól lepontozzuk. Mindezt az amerikai uberCut rendszerében, itt Európában.
    De nem csak hogy lehetek fodrász, még számlázhatok is. Szerinted és az amerikai uberCut szerint is. Anélkül, hogy ehhez a tevékenységhez lenne működési engedélyem, hogy teljesítettem volna az ehhez kapcsolatos feltételeket, sőt anélkül hogy egyáltalán azt tudnám, hogy milyen TEÁOR besorolás alapján milyen tevékenységet végzek.

    Ezt állítod te, egy - elmondásod szerint - egy sikeres magyar vállalkozó, akítől alkalmazottak megélhetése függ, akinek az online kasszája be van kötve a navhoz, akinek 27 féle feltételt kell teljesíteni mielött a tevékenységének nekikezdhetne és aki ha egy darab rublikát elfelejt kitölteni a számlán akkor halálra reszeli a NAV és akinek mára már online kell számláznia 48 órán belül.
    Mindezt álltod te, itt Európa közepén, európai vállalkozóként. Nem hogy állítod, követeled.

    Mondjuk azt a értekezésedet még dobta ki a google, ahol azt követeled, hogy az IT szakmának és a körülöttük tevékenykedőknek ne járjon minimálbér és garantált bárminimum, de ha következetes ember vagy akkor minden bizonnyal a saját szakmád az első ahol rendet tennél, megmutatnád ezt nekem? Csak egy linket kell beszúrni, egy IT-snak ez nem lehet gond.

    " "mindenhol, mindig is engedélyköteles tevékenység volt és lesz is a személyszállítás."
    Ez sem igaz"

    Hazugság, füllentés. Mindenhol engedélyköteles tevékenység. Megpörgetjük a földgömböt, találomra rábökök és ott (is) engedélyköteles tevékekenység lesz a személyszállítás. Azt hiszed ha 100 bökdösésből 1 helyet találsz ahol nem - és ahol feltételezhetően még a csapvízet sem ismerik - akkor az releváns?

    "Egyedi példa, BTK-s bűncselekmény"

    Látod mennyire nem érted az egészet? Annak a palinak az autójának az utastere aki az uber égisze alatt jön a gimnazista lányodért magánterület. És ez a magánterület nem a gimnazista lányodé, hanem annak a palinak a magánterülete aki épp - fogalmazzunk szolidan - tisztelenlenkedik a lányoddal. A rendőr azt fogja mondani, hogy a kisasszony máskor ne üljön be idegenek mellé, mi mást mondana?
    Ennek a linkben szereplő palinak két autójáról vették le a rendszámot, fehér rendszámmal tevékenykedett, ami azt jelenti, hogy nem is taxis, meglepően pontosan épp annyira nem volt joga utasokat cipelgetni pénzért, ahogy egy uberdrivernek.

    Nem mellesleg büntettet előéletű nem lehet taxisofőr + ha most én elkezdenék neked linkelni arról miket produkálnak uberdriverek a felelőségre vonás lehetősége nélkül akkor ennek nyitni kellene egy másik topicot. Ehelyett csak annyit, hogy míg a taxis 16 szűrőn megy át mire taxis lehet, addig az uberdriver egyetlen feltétele egy sim kártya, aztán hogy amögött ki van, hogy amögött egyáltalán hányan tevékenykednek, sem neked, sem nekem, de még az magának az ubernek sincs fogalma.
    Ha egy kis logikát beleviszel, csak be fogod látni, hogy melyik megoldás a helyes út.

    "Az Uber utasa ugyanúgy ha nem jobban kapott számlát, a NAV pedig megkapta az Uber-től a tételes kimutatás"

    Újabb hazugság. Az ellenőrző szerveket konkrétan kitíltották a rendszerből, abban a pillanatban ahogy az első ellenőrzést végrehajtották. Konkétan volt hülyegyerek aki elrabolta a magyar NAV-os ellenőröket. Valamikor mostanában kapta meg érte a büntetését és ahhoz képest, hogy mit is csinált egész olcsón megúszta. A magyar adóhivatalnak ki kellett perelnie Hollandiából az uberdriverekre vonatkozó adatokat, bíróságon pereskedni kellett érte.
    És akkor tényszerűen, nagy mellénnyel beírod, hogy az uber szebb és jobb számlát adott. amiben már eleve ott figyel a propaganda minden olvasó számára, hogy az uber az jobb?

    Értem én, hogy megszoktad a környezeted ha elég nagy elánnal mondod akkor eszik a dumádat és mennek utánad, de engem nem tudsz átverni, nekem itt feleslegesen füllentgetsz, én végigéltem ezt a saját bőrőmön.

    Miről adna számlát műkődési engedély nélkül?
    Mi az uberes TEÁOR száma?

    Sejtelmed, halvány lila fogalmad sincs erről az egészről, ez tény. De most már kezdeszt gyanúba keveredni, hogy a vállalkozási ismereteid szintje is, ott a nagy mellény mögött valójában a béka segge alatt van.


    Nekik is nyitsz egy topicot? mindenkinek nyitsz - csak saját magadnak nem?