• Cyberdog
    #9
    Nem valószínű... Az EU fejlesztési és kutatási alapjai, ösztöndíjai, ezekhez a britek nemigen fognak hozzáférni. Nem lesz innováció, nem lesz fejlesztés. A vámok bevezetésével a nyersanyagárak a duplájára emelkednek, amit a brit vállalkozások már nemigazán tudnak megfizetni. A brit élelmiszeripari áruk értékesítése 2%-s volt az EU-ban, míg az EK-ba, az élelmiszerek 80%-t az EU-ból importálták.

    Az építőiparban a foglalkoztatottak közel 85-90%-a volt külföldi, nem brit állampolgár, ebből kb 70% EU-s állampolgár. Azt ígérték a brit politikusok, hogy nem lesz gond az átmenettel, nem kell senkinek sem félni, aki már életvitelszerűen él a királyságban és dolgozik. De ez közel sincs így, olyanokat is fenyeget a kitoloncolás veszélye, akik már 40-50-s évek óta tartózkodnak brit területen.

    Az EU-ban élő angolok is aggódhatnak, mert van köztük nyugdíjas szép számmal, meg dolgozó is. A nyugdíjasok sok esetben azon ország nyugdíjrendszerében voltak regisztrálva, ahol tartózkodtak. mivel EU-s tagállam volt az EK, ezt meglehetett tenni. De mivel ez most már nincs így veszélybe kerültek a brit - EU-ban élő - nyugdíjasok. A dolgozók szintúgy, mivel nekik meg ezeregyféle dokumentumot be kell szerezniük, hogy tovább dolgozhassanak. Teljes a zűrzavar a briteknél.

    S még nem esett szó a skótokról akiket meg London félvállról vesz. Boris Johnson annyit reagált a skótok IndyRef2-jére, hogy nem foglalkozom ilyen hülyeségekkel. Ha Sturgeon skót miniszterelnök asszony és pártja átviszi a törvényjavaslatot a skót parlamenten amivel törvényes felhatalmazást kap a Függetlenségi népszavazás megszervezésére, akkor Londonra sötét órák fognak ráköszönteni. S keresztül fogja vinni. Az IndyRef 1-t épphogy csak megúszta London 49-51%-l. Csakhogy a skótok dühösek, nem is kicsit és most már azok is akik eddig a skót függetlenség ellen szavaztak, mivel többségük viszont nagyon is EU patrióta.
    Ha az a tét, hogy a Skócia függetlenségével vissza tudnak lépni az EU-ba, akkor megfogják tenni. S már egy-két EU-s vezető is tett olyan kijelentést, ha Skócia függetlené akar válni és EU tag akar lenni, akkor az EU szívesen fogadja őket.

    Skócia a Brit királyság gazdasági csodája volt az elmúlt 20-30 évben, az EU-s forrásoknak köszönhetően. A királyság legdinamikusabban fejlődő régiójává vált. A munkanélküliség szintje jóval a a brit átlag alatt volt.

    Észak-Írország is hasonlóan dinamikussá vált a polgárháborút lezáró békeszerződések után. Az EU-s források jelentősen stabilizálták a régiót. Aminek most szintén vége.

    Az elmúlt 1 évben, már több pokolgépes merénylet is volt ismét. A katolikusok és a protestánsok közti feszültség még jelenleg is növekszik. Több Észak-Ír határ menti városban tüntetések voltak a határok visszaállítása ellen. Amennyiben visszaállítják a határzárakat az Észak-Ír és Írországi területek között, az az Észak-Ír békeszerződések egyértelmű felrúgásaként értelmezhető az észak-írek számára, amiért London a felelős.

    Úgyhogy nagyon súlyos gondok lesznek még ott.
    Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2020.03.10. 16:14:18