• fejlodes
    #1
    Minden adóparadicsomot be kellene tiltani! Az adó számítása alapvetően: Adó= adóalap x adókulcs. Jelenleg mind az adóalap mind az adókulcs csökkentésére több lehetősége van. Adóalapot lehet csökkenteni transzferárakkal, jogdíjakkal, kamatokkal stb. Adókulcsot pedig úgy lehet csökkenteni, hogy abban az (adóparadicsom) országban adózik, ahol kisebb vagy nincs adókulcs.
    Főleg a nagy multinacionális cégek élnek az adóelkerüléssel, mivel nekik éri meg igazán, melyeket természetesen digitális úton intéznek. Elsősorban ezért hívhatják „digitális” adónak, nem (csak) az IT cégek miatt (hiszen ha a cél a fair adózás, akkor mindenkinek fair módon kell adóznia nemcsak az IT cégeknek). Az OECD (BEPS=Base Erosion and Profit Shifting= Adóalap csökkentés és profit átcsoportosítás megakadályozására) tervez bevezetni egy globális minimális társasági adót, amely alatt egy cég sem adózhat. 2 Pillért határoztak meg alapvetően.
    Az 1-es pillér mondjuk úgy, hogy az „alapszabályokkal” foglalkozik vagyis, hogy a (főleg multinacionális) cég hol, mennyi és milyen teljesítmény (termék és/vagy szolgáltatás) után fizessen adót főleg az elsődleges adóhatóság fennhatósága alá tartozó országban, illetve hogy az országok osszák meg egymás között az adóval kapcsolatos információikat. A 2-es pillér pedig mondjuk úgy a „kiegészítő szabályokkal” foglalkozik, vagyis a nem elsődleges adóhatóság fennhatósága alá tartozó országban, hogyan adózzon az adózandó teljesítmény (amely korábban csak az adóparadicsomban adózott). Ezek alapján terveznek bevezetni egy globális minimális társasági adót (kb 12,5% a terv, de ez is még egyeztetés alatt van). Ennek célja, hogy visszaszorítsák az adóparadicsomokat és hogy minden cég fair módon adózzon.
    Plusz ha jól tudom az EU (fekete) listázza az adóparadicsomokat, de hogy ezekre milyen tiltás érvényes azt nem tudom. Jó lenne egyszerűen betiltani az adóparadicsomokat és megtiltani mindenféle kereskedelmet velük szemben, így megszűnnének az adóparadicsomok, melyek jellemzően kis országok kis lakossággal, hiszen más adóbevételük alapesetben kevés lenne, így megéri bevonzaniuk a nagy multinacionális cégeket kis adókulccsal és természetesen a multik is lobbiznak a kis adókulcsú adóparadicsomok mellett. Vagyis az adóparadicsomokkal a multik és az adóparadicsomok járnak jól, a többi adófizető kárára.
    Fontos, hogy minden cég fair mennyiségű adót fizessen, emellett az is fontos, hogy az adót a megfelelő országban adózza le. Ezután a kormányok (és az állampolgárok) feladata és felelőssége, hogy az adót a megfelelő célokra és hatékonyan költsék el.
    Adózni mindig ott kellene ahol a teljesítmény (termelés, értékesítés, bevétel, munka és a profit) keletkezik! Továbbá annyit kellene adózni arányosan (%-ban), mint a helyi kis és közepes vállalkozások adóznak, hogy maga az adó versenysemleges legyen.