• defiant9
    #13
    "Tehát az autógyártók hebrencskednek és tudatosan hoznak forgalomba kipróbálatlan, félkész, sőt jelentős kockázattal bíró termékeket."
    Ki mondta hogy tudatosan okoznak balesetet? Ismét nincsenek érveid ezért szokásos módon csak kitalálsz hülyeségeket amit a másik szájába próbálsz adni. Nem tudsz leszokni erről. Az autógyártó akkor kap komoly büntetetést ha pl. tudatosan megírt csaló szoftvert teelpít a jáműveibe, vagy próbálja eltusolni a hibáját amiveltovábii emereket veszélyezetet. Az űrrakéta, a repülő, autó, telefon gyártók is hibáznak, akkor is ha nagy patináns cégek. Ezt tipikusan nem azt felismerve teszik, ahogy az önvezető fejlesztők sem szándékosan hibáznak. (az Uber baleset kapcsán egyébként két szándékosnak minősülő cselekmény az volt hogy a safety driver video stream-et bámult, illetve hogy az áldozat tudatmódosító szer hatása alatt vett részt a közlekedésben) A startupnak meg a rakéta fejlesztőnek legalább az mentsége megvan hogy nagyrészt üttőrők az adott műszaki megoldásban, ami a hagyományos autógyártók rengeteg visszahívása kapcsán már egyéltalán nem mentség. Ennek ellenére én legtöbbször őket sem hívnám tetemre, a konstrukciós hibák és balesetek az első szekér fejlesztése óta velünk vannak, ilyen a természetünk, 100-as dolgot eleve nem is nagyon tudunk csinálni. A mérnök persze tipikusan tovább tesztelne mint a menedzser, és valszeg csődbe is vinné ezzel a cégét a konkurens feszesebb tempója miatt.