• DcsabaS
    #6
    Igen, a víz forráspontja függ a nyomástól. a Földön is és a Vénuszon is. A helyzet mégsem kedvező a Vénusz számára. A Földön az ún, földfelszínen a nyomás 1 atmoszféra, amely megfelel kb. 10 m vastag vízréteg nyomásának, ha az lenne felettünk. De a nitrogén és az oxigén a felszíni hőmérsékletünkön gáz, a víz viszont döntő többségében folyadék. Ha akkora lenne a felszíni hőmérséklet, mint a Vénuszon (kb. 460 C), akkor az átlagban kb. 3 km vastag óceáni víz jó nagy része elpárologna, és határesetben akár 300 atmoszférás alsó légköri nyomást is eredményezhetne. Ehhez képes a Vénusz 90 atmoszférája nem is olyan sok, viszont nem víz, hanem zömmel CO2 okozza, és kisebb részben (3.5%) nitrogén. Jellemző, hogy önmagában a nitrogén nyomása csak kb, 3 atmoszféra lenne, Ez összhangban van azzal az elképzeléssel, hogy az egykori aszteroida becsapódási korszakban viszonylag hasonlók lehettek az induló körülmények, csak aztán:
    - A Vénuszon mégis magasabb volt a hőmérséklet, mert hiszen eleve közelebb volt a Naphoz (az ebből fakadó többlet legalább 50 C).
    Ez a többlet eredményezhette azt, hogy a víz lényegesen gyorsabban hagyta el a bolygót, kiváltképpen, mivel a széndioxid alapú üvegházhatás is erősebb lehetett.
    - Tudjuk azt is, hogy a Földön a széndioxid a fotoszintetizáló élőlények miatt tűnt el a légkörből, és cserében oxigént termeltek, amelynek nagy része egyébként ugyanúgy a kőzetekben kötött ki, mint a szándioxid is (kalcium karbonát).
    - Az, hogy hamar kialakult az élet, és ezért hamar lecsökkent a széndioxid szint is, és ezzel együtt lecsökkent a felszíni hőmérséklet is, hozzájárult ahhoz, hogy a Föld NE veszítse el a vízkészletét. Ez a hűtő hatás olyan jól sikerült, hogy a vízkészlet zöme egyenesen jég, vagy alig pár fokos víz formájában van jelen.
    - Az biztosra vehető, hogy a Földön kezdetben is olyanoknak kellett lenniük a viszonyoknak, hogy volt folyékony víz, mert hiszen az első kemoszintetizáló élőlények tenger-alatti vulkanikus hőforrások környékén jelentek meg. A nyomás ehhez biztosan rendelkezésre állt, mert hiszen most is megvan. Ugyanakkor a víz 374 C felett semekkora nyomáson sem cseppfolyósítható, márpedig a Vénusz felszíni hőmérséklete felette van ennek.
    - Szóval úgy tűnik, hogy a Föld kezdetben éppen csak annyival volt hűvösebb, hogy maradt folyékony víz és kialakulhatott az élet, az pedig normalizálta (lecsökkentette) a hőmérsékletet, stb. Ezzel szemben a Vénuszon a kritikus szint fölött lehetett már eleve a hőmérséklet.

    Megjegyzés 1: jelenleg a Vénuszon sehol sem lehet víz, mert ha feljebb megyünk a légkörben (hogy kiszabaduljunk az üvegház hatás alól), akkor is a hőmérséklet még túl nagy marad: csökken a nyomás, és ecsökken a hőmérséklet is, de a hőmérséklet még a világűrben is túl nagy lesz a túl közeli Nap miatt.
    Megjegyzés 2: Ha valami csodával el lehetne tüntetni a Vénusz légköréből a széndioxidot, akkor a felszíni nyomás kb. 3-4 atmoszférára esne, az átlag hőmérséklet meg valahol 50-60 C lenne, és lehetne folyékony víz is a bolygón. Nade milyen manipulációval lehetne ezt elérni? Hiszen mint írtam, folyékony víz a jelen viszonyok mellett nem létezhet, ezért az egyébként nagyon ellenálló földi kemoszintetizáló élőlények sem tudnának megtelepedni.
    Utoljára szerkesztette: DcsabaS, 2019.10.03. 23:36:01