• Macropus Rufus
    #6
    "A Tesla már nem publikálj az eredményeit (ameddig közölte sem volt az elsők közt). A Google és a GM akik kiemelkednek a mezőnyből.
    Miles per Disengagement 2018"
    Ha jól értem, akkor bármikor tudnék venni waymo által gyártot (felokosított) autót? Nem. Teslából tudok. Igen. Akkor az állításomat továbbra is fent tartom: A Tesla esetében meg vehetem azt amit a többi esetében nem. Tehát: a többiek nem számítanak még.

    "LOL. Írhattál volna majd 100 évet is ha minden kísérlet számít."
    pontosan. Semmit nem értek el 100 év alatt úgy, hogy a kocsit nem kellett már fejleszteni. Ezt azért írom, mert úgy 60-70 év és a semmiből lett pl. olyan szgép amit a kezembe hordok. Ezt a nulláról hozták, a kocsi adott de 100 év alatt sehová sem jutottak. Nagyon pici az esélye, hogy a következő 40-60 évben legyen olyan kocsi ami képes lesz kiváltani a mostani közlekedést
    Amúgy a vas, az a kocsi kifejezése. Nem én találtam ki, de ha egy autós szakinak azt mondod, hogy meg kellene nézni a vasat mert gond van, akkor ő nem a kovácsüllőre fog gondolni, hanem a kocsidra. Tudod, a verda sem kocsit jelent de azért ha robot verdát írtam volna akkor értetted volna ;)

    Ami a tévedéseimet illeti: lehet a villamosokkal lukra futottam, de talán annyira azért még sem. Ha olyan 1xü lenne akkor már évek óta mennének, mindenhol. Hiszen a kocsik esetében ezt várják az emberek, csak ugye a kocsik esetében nagyon sok problémát kell megoldani. A kötött pálya sokkal 1übb. És még sem az van, hogy 1-2 ember vezette van még de a többi autonóm. Oka van. Vélhetően nem az 1xüségéből fakadó ok. A ki tévedett dolgot, meg majd újra vitatjuk már évtized múlva. :) majd az idő eldönti. Am. érdekes vissza-vissza olvasni 8-10 éves híreket itt az sg-n és beolvasni a topicokba... meg fogsz lepődni, hogy milyen tévedésben voltak 8-10 évvel ezelőtt. És ott is szinte vérre menő vitákat nyomtak. Szóval az, hogy ki milyen tévedésben van, majd az idő eldönti.