• TokraFan
    #12
    Az ilyesfajta értelmes beszéddel itt sajnos nem sokra mész! Valahol hallotta, hogy az USA elnyomó és kizsákmányoló, netán, a cégnek ahonnan kirúgták, éppen USA tulajdonosai voltak, tehát össze is állt a fejében a "csúnyagonoszsátánUSA".

    Aztán még ideírja parádésan, hogy magyarországnak vannak víztisztító berendezései, de a marhája arról már nem tud, hogy az is csak EU-s pénzből valósulhatott meg, továbbá a technológia és az eszközök is részben nyugatról származnak, mert önerőből korábban az egyik legjelentősebb Dunai szennyező éppen Budapest volt.

    "Az összességében mintegy 180 milliárd forintba kerülő beruházás finanszírozását az Európai Unió Kohéziós Alap támogatása (65%), a központi költségvetés (20%) és a Fővárosi Önkormányzat (15%) együttesen biztosított"

    Na de majd jól megállítják Brüsszelt, nehogy több ilyet csináljon!