• TokraFan
    #35
    "Szerintem ott is volt tözsfőnök, alfa hím, stb"

    Alfa hím a demokráciában is van. Őket választjuk meg, nem mindenki jut el eddig, csak pár ember. A különbség ott van, hogy itt el is lehet távolítani, ha a többség szerint hülye. Kasztrendszerben viszont nem!

    "viszont nem kellene megragadni ebben"

    Bizony, nagyon nem szabad itt leragadni, pontosabban visszafejlődni oda. Tetsuo véleménye számos ponton hibádzik, például ha olyan tökéletes lett volna a kasztrendszer, mint ahogyan nem volt az, akkor hiába jön bármilyen alternatív nézet, az nem tudott volna teret hódítani, hiszen mindenki csupa öröm és bódottá. Azonban, a kasztrendszerre épülő társadalomban mindig is baromira nagy volt a feszültség, és ezt kizárólag erőszakos úton tudtak megfékezni. A társadalmak egyszerűen azért nem fejlődtek tovább innen, mert esélyük sem volt a mérhetetlen szakadék miatt, ami gazdag és szegény (vagyis az uralkodó osztály és az alattvalók) között jelen volt. Egyszerűbben fogalmazva: mivel a katonaság az uralkodók irányítása alatt állt, szépen levertek mindent és mindenkit, aki próbált kitörni ebből a pocsék rendszerből.
    Arról a hülyeségről szó sem volt amit Tetsuo állít, miszerint minden paraszt boldog volt parasztként. Bizonyára létezett ilyen is, mint ahogy semmi nem fekete-fehér, de számos paraszt, rabszolga, cseléd és alattvaló akart kitörni mert érezte, hogy többre hivatott -vagy adott esetben sokkal tehetségesebb, mint egy uralkodó osztályba született utód- de nem volt rá módja.
    Egytlen állítást tudok ezzel kapcsolatban elfogadni, A kasztrendszer egy rendkívül egyszerű társadalmi rendszer, ami nem igényli az emberek tömegétől azt, hogy tanuljon, fejlődjön, és nem igényel tőlük intelligenciát sem. Van egy vezető aki diktál, és vannak az alattvalók akik szó nélkül engedelmeskednek, aki mégsem, azt megölik. Egyszerű mint a faék, de ettől még nem lesz jó és igazságos, sőt, nem szolgálja az emberiség érdekeit sem, mert rendkívül tehetséges emberek kallódnak el ha nem jó helyre születnek, miközben idióták dönthetnek romba országokat ha mondjuk királynak születnek! Nincs kontroll. Ezzel szemben egy demokratikus társadalom csak akkor működhet jól, ha az emberek tanultak és intelligensek, amit sokkal nehezebb elérni.
    Olyan ez, minthogy imádkozhatok aszály idején egy mesefigurához esőért, mert az egyszerű. Vagy tanulhatok és a tudásom által építhetek egy öntözőrendszert, szívattyút, generátort stb. amivel meg tudom oldani a problémát, de ez utóbbihoz sokat kell tanulni, míg előbbihez nem kell semmi csak a két tenyerem.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.06.19. 20:13:17