• Tetsuo
    #28
    Úgy tűnik te nem is akarod megérteni a jobboldalt, csak annak vulgáris szintjéről emelsz ki néhány sztereotípiát, amivel megalkotod az egész jobboldaliságra vetített prekoncepcióidat.
    A "liberális vadhajtások" egyenesen következnek a liberalizmusból. Deák Ferenc tudva vagy tudatlanul, hazaáruló volt, nem utolsósorban azért, mert a zsidók emancipálásának élharcosa volt.
    A (társadalmi vagy gazdasági) liberalizmus, illetve a humanizmus legelső szikrája is káros volt.
    Mint írtam, a Fidesz nem jobboldali és nem is nemzeti, pláne nem konzervatív. A szavazóbázisa sem lehet ilyen, csak ha vak.
    A valódi jobboldalt máshol kell keresni. Pl. a Mi Hazánk Mozgalomnál. Az egy romantikus, naiv kezdeményezés (folytatása).

    Az én szabadságjogaim? Ha buzi lennék, sem szeretném, hogy örökbefogadhassak gyereket, mert tudom, hogy megrontanám (nem szexuális értelemben). Ha buzi lennék, meggyónnám és azért imdkoznék, hogy erőm legyen felülkerekedni rajta. Semmiképpen nem reklámoznám és követelnék nagyobb és nagyobb szabadságot az aberrációmnak, hiszen tudom, hogy bűn (a tett, a szó és a gondolat is), illetve a helyzet egy próbatétel.
    Szóval mégha efféle bűnös is lennék, tisztában lennék bűnös mívoltommal és kérném Istent, hogy bocsásson meg és megpróbálnék megváltozni: önmérsékletet tartani stb.
    Követek el bűnöket, mint sokan mások, de nem legalizálnám azokat, hanem épp ellenkezőleg, nem tartom helyesnek, hogy egy kultúrtermék a tartalmában pozitívan reprezentálja mondjuk a paráznaságot, a mohóságot, a kevélységet stb., hiába követem el ezeket én is, tudom, hogy rossz.
    Azzal, hogy a homokos propaganda és szabadosság ellen lép fel valaki, jót cselekszik nem csak magának, hanem az egész társadalomnak beleértve éppen a homokosokat is. Aki pedig a másik oldalon áll, - bár legtöbbjüknek erről nincs tudomása - az Sátánt szolgálja.

    Hogy nem élnék Oroszországban vagy Kínában? Persze, hogy nem. Legszívsebben Magyarország területén élnék, de nem a jelenben... :-) Az emberiség egyre inkább távolodik Istentől, jelenlegi mértéke alapján minden modern társadalom korrupt (romlott). A globalizmusnak köszönhetően nincs hely a világban, ami romlatlan (vagyis szent) - és emberek sincsenek már - szerintem.
    A sok rossz közül már csak úgy választhatunk, hogy melyik a kevésbé rossz, habár a többségnek már nincs ilyen igénye, hiszen környezetünkben relativizálva van és megfordítva a jó-rossz fogalompár.