#126
"Habzó szájjal"? Kimért higgadtsággal tényszerűen kritizálom azokat a részeket, ahol hiba van, semmi több. A gyűlölködés és velejéig gonoszság éppen az általam kritizált oldalról jön minden aspektusban.
Érdekes, hogy ezzel az állítással nem állsz vitába:
"Közbeszéd tárgya lehet, hogy a négereknek jó a ritmusérzéke, a zsidók intelligensebbek mint mások, de hasonlóan általános, negatívnak tűnő tulajdonságok említése már nem polkorrekt, így bizonyos problémák lényegét egyszerűen lehetetlen kommunikálni a politika, a média és a kultúra által."
Hanem aljasan és sejtelmesen célozgatsz egyfajta gyűlöletre meg rasszizmusra, csak tudod, a konzervatívok (én nem vagyok az, sem náci, de neked így egyszerűbb) lassan megszokják, hogy a libsik bélyegei nem érnek semmit sem sőt, inkább pozitív jelentéssel bírnak.
"Természetesen a feminizmus és a liberalizmus is minden más vallásnál jobban kirekeszti a kereszténységet, főként annak megszokott, mérsékelt, prosperáló közösségeket eredményező formáját."
Erről sem írsz konkrétan, hanem beállítod részemről más vallás gyűlöletének.
A kuruc.info nem is tudom mióta, talán egy évtizede számtalan esetet hoz, ami mutatja a liberálisok hogyan viszonyulnak a kereszténységhez és pl. a zsidósághoz. Az előbbit szétszedik, míg ez utóbbit soha nem támadják, vagy csak látszólag, ímmel-ámmal.
Tudom, előttetek zsidókat vagy Szent Izraelt - még úgy is, hogy ateista vagy ugye, ők magasabb szinten állnak előtted, mint mások - kritizálni bűn. Aki rosszat mond rájuk, az antiszemita, náci és rasszista.
Számtalanszor elmondtam, én egyik sem vagyok, csak az ellentmondásokra és az elkövetett bűnökre világítok rá, okulásképpen mindenki számára, tehát az adott bűnös felé is segítő szándékkal viszonyulok, soha nem gyűlölök és nem hiszek a kollektív bűnösségben.
A liberalizmus és a egész "baloldali bagázs" legfőbb hibája nem az, hogy lehetetlen ideákban hisznek, vagy buták, mert ugyanez megvan a msáik oldalon is, hanem hogy tele vannak ellentmondásokkal és kettős mércével mérik elveiket annak ellenére, hogy a "mindenki egyenlő" szlogent kiabálják.