bundasjezus#1
Az anyagleválasztásos megmunkálás (forgácsolás) a múlt, az anyaghozzáadásos megmunkálás (3D nyomtatás) a jövő.
Ha jobban belegondolunk, óriási energiapazarlást jelent, hogy öntött és kovácsolt előgyártmányokból forgácsolják ki a kész alkatrészeket. Ezek nagyon energiaigényes folyamatok. Anyagpazarlást csak azért nem jelent, mert a fémforgácsot újrahasznosítják. Viszont az újrahasznosításhoz is újra meg kell ömleszteni a fémet, ez megint rengeteg energiába kerül.
Tehát kézenfekvő lenne egy olyan gyártástechnológia kidolgozása, ami eleve csak annyi anyagot és energiát használ fel, amennyi a kész alkatrész gyártásához szükséges. Erre való a 3D fémnyomtatás.
Eszméletlenül meg tudja gyorsítani, olcsóbbá tudja tenni a prototípus gyártás folyamatát. Mondanom sem kell, hogy ez főleg kisebb cégek, startupok szempontjából életbevágó.
Több dolog miatt viszont szkeptikus vagyok ezzel a technológiával. Személy szerint a 3D műanyag nyomtatást ismerem jobban és bár hihetetlenül gyorsan lehet vele prototípus alkatrészeket gyártani, a kész darabok méretpontossága, felületminősége csapnivaló. Sok utómunka van vele. A legnagyobb baj viszont az, hogy a nyomtatott polimer rétegek makromolekulái között nem jön létre olyan erős molekuláris kapcsolat, mint a fröccsöntött műanyagok esetében, ezért a 3D nyomtatott alkatrészek mechanikai szilárdsága nem túl jó. Nem egy nyomtatott alkatrésszel találkoztam már, amik a rétegek mentén fáradtak vagy törtek el. Nyilván prototípus alkatrészeknél sok esetben csak a geometria és a funkció vizsgálata a fő szempont, viszont vannak esetek, amikor a mechanikus igénybevételeket is vizsgálni kell és ott kiütköznek ezek a hibák.
Ezért félek, hogy a 3D nyomtatott fém alkatrészek esetében az egyes rétegek között nem olyan erős a molekuláris kötés (a rácsszerkezet rácshibákkal terhelt), mint az öntött vagy kovácsolt, edzett alkatrészek esetében. Vagyis sokkal rosszabb szilárdságtani tulajdonságokkal rendelkezik az így gyártott alkatrész. Ettől még kiválóan megfelelhet a technológia prototípusgyártásra, de tömegtermelésre már nem hiszem.
Másik probléma, hogy ha egy gyártó cég hosszú évekre előre berendez egy gyártósort, akkor nem fogja két év múlva lecserélni egy új gyártástechnológia miatt, hanem csak akkor, amikor a gyártósor beruházási költségeit visszahozta a termék eladásából származó bevétel. Én az autóipart ismerem és ott rendszeresen előfordul, hogy hiába jelenik meg például a gyártottnál újabb, jobb, hatékonyabb dízelbefecskendező rendszer a piacon, az adott autógyártó nem fogja lecserélni a gyártósort és az általa gyártott rendszert addig, amíg nem hozza vissza a fejlesztési és beruházási költségeket. Emiatt az új technika megjelenésétől eltelhet akár 5 év is, mire az ténylegesen gyártásba kerül. De jó példa erre az elektromos autók akkumulátora. Ha például holnap bemutatna valaki a jelenlegi lítiumos technikánál sokkal jobb, szériaérett akksit, akkor is legalább 5 évig még hagyományos lítium ionos akksikkal készülnének az elektromos autók, mert az infrastruktúrába, a fejlesztésbe és a gyártósorokba bele van ölve a rengeteg pénz, amit vissza kell hozni először.
Ettől függetlenül örülök a hírnek és optimista vagyok. Ebbe az irányba kell továbbfejlődnie a gyártástechnológiának.