• PetruZ
    #39
    Vidéken nőttem fel és szinte napi szinten kellett háziállatokkal foglalkoznom (és később három műszakos baromfi feldolgozóban is lehúztam pár évet). Teljes tévhit, hogy az udvari, "ridegtartású" csirkék többet tojnak, mint a táppal etetett társaik*. A tojásképződéshez (egyebek mellett) kalcitos-meszes bevitelre van szükségük, amit sima zöld "kapirgálással" egyszerűen nem kapnak meg, így ritkábban is tojnak. Illogikus is: a nem háziasított szárnyasok tömegével potyogtatnák a tojásokat, ha ez így lenne. Nyugodj meg, Mari néni már évtizedek óta ugyanúgy odaadja a tyúkjainak a táppal felütött darát és zöldet (meg az összetört tojáshéjat is), különben nem lenne elég tojása, hogy eladhassa a piacon. (Az extrém bio-mániásokat kivéve, persze.)

    * Szintén tévhit, hogy a sárgább bőrű, "otthoni" csirkék jobbak, egészségesebbek, mint a telepeken tenyésztettek. Utóbbiak a teljes kivéreztetés, hőkezelés és vegyszeres mosás miatt fehérebbek (és kevesebb a zsírjuk is), de amúgy semmivel sem rosszabbak (sőt, emellett kevésbé inasak, kemények, mint a háziak). Más kérdés, milyen eü-i megfelelőséggel voltak nevelve, azaz milyen gyógyszerekkel tömték őket, de az EU-ban ez nem jellemző.