camper#79
"Tehát ha mégis összehányod, összemorzsázod akkor azon utast megelőző utas aki ezt jelenti ki fogja fizetni a büntit, az összeg pedig olyan lesz ami képes fedezni a takarítókhoz való fuvar díját és a takarítás költségét is."
Itt rögtön álljunk is meg, nekem mint utasnak - aki ezért a szolgáltatásért fizet - lesz egy ilyen feladatköröm, hogy ellenőrizzem az autó elvárható módon tiszta e? Most ennek a mikéntjébe éjjel kettőkor szalonspiccesen az első randis csajjal akit végül sikerült leitatnom és mutat némi hajlandóságot már bele sem megyek, ezt a részt egyelőre hagyjuk.
Szóval lesz velem szemben egy ilyen elvárás, hogy én végezzem el az adott cég munkáját? Ráadásul ezt a cég úgy várja el tőlem, hogy én fizetek neki. Jól értem, ezt tekinted megoldásnak?
Nem mellesleg azért mert te találsz egy lebarbolt kárpitú taxit, az nem jelenti azt, hogy biztosan az előző utas volt, így őt felelősnek semmiképp sem jelölheted meg.
Azért mert én nem vettem észre, hogy szét van barmolva a kárpit a hátsó ülésen utólag majd érkezik nekem egy két kilós számla vagy mi?
És még ennél is lényegesebb az adott cég felelőssége, amit te folyamatosan kifelejtesz, ők viszont ezt nem tudják kikerülni. Eddig úgy volt hogy beültél egy takarítatlan taxiba ahol piszkos lett a kabátod akkor - vérmérséklettől függően - vagy jól fejbevágtad a taxist az esernyőddel vagy nem szóltál egy szót sem vagy betelefonáltál adott céghez ahol jól megrángatták a te érdekedben a taxist. Erre van apparátus fenntartva, ami pénzbe kerül.
A lényeg: eddig volt felelős, nem kellett keresgélni, ott ült melletted.
Most hogy fog ez kinézni? Beleülsz valamibe a százezer forintos kabátoddal jelzed adott cégnek - direkt nem ubert írok. Eddig ő megjelőlte a sofőrt mint felelőst. Most nem jeleníthet meg mást csakis saját magát. Te azt hiszed, hogy ez igy üzlet? Meg hogy ez olcsóbb lesz mint az eddigi taxi?
Eddig neki ilyen költsége nem volt, ezentúl pedig lesz és ennek döntő többségét magára kell vállalnia, mert nem tud felelőst megnevezni.
Gozsdu udvar környékére kiengednél egy ilyen autót reggelre csak a kormányt találnád meg. Nem 5 év múlva amortizálódna le a kocsi, hanem aznap. Aztán küldözgethetnéd a leveleket a fizetési felszólításokkal, mindenki visszaírna, hogy Én nem.
És hogyan tovább..? Lecsapna a Gepárd Kommandó vagy mi?