• TokraFan
    #34
    Az mondjuk tény, hogy a reál képzés gyengül, lassan az egyetemi szintek alatt már oktatók sincsenek itthon (fizika, kémia tanárok stb.). 2 fiam összesen 5 iskolában tanult eddig, MINDENHOL hiány volt az említett tárgyakat oktató tanárokból, sok esetben nyugdíjasok állják a sarat, nyilván már nem sokáig. De ami a legdurvább, hogy az 5 suliból (általános iskolákról és gimnáziumokról van szó), 4-ben volt olyan "tanár", aki UFÓ-król meg ezoterikus baromságokról zagyvál(hatot)t a gyerekeknek!

    Ugyanakkor az intelligencia mérése nem igazán egzakt, bár látni kéne a pontos kutatási anyagot ennek megítéléséhez, de nem gondolom, hogy azonos metodikával teszteltek a 30-as években és ma. Akkor meg milyen eredményt kapunk, és ebből mit lehet leszűrni? Valószínűleg semmit.

    Migrács téma: Ezt a kérdés nagyon leegyszerűsíti mindenki. Mondjuk a Cári Oroszország idején a lakosság gyakorlatilag analfabéta volt, migrácsok nélkül is! Aztán mégis fel tudtak jönni, tehát nem nagyon áll az érv, miszerint a hülyeség öröklődik -az más kérdés, hogy a folyamat extra lassú. Még ma is regetegen vannak, akik nem sokban különböznek elődeiktől).
    A magyarokhoz eközben németeket, svábokat kellett betelepíteni, hogy legyen aki dolgozzon is, mert a kocsma már akkor is fontosabb volt az átlag magyarnak a melónál. Mai napig meg lehet nézni, hogy a sváb falvak mennyivel rendezettebbek, főként a magán porták, mert nekik ez tényleg a vérükben van. Ez a fajta migrácsozás jót tett, az egyébként lusta és rettenetesen irígy mentalitású magyar népnek, kicsit felhozta a génállományt, javított rajta. Az viszont nem valószínű -inkább egyértelműen nem-, hogy az iszlám kultúrából tömegesen érkezőkre is ilyen nagy szükség lenne...

    Ha létezik is IQ hanyatlás -bár a cikkben említett kutatás alapján ezt nem érzem bizonyítottnak-, annak egészen biztosan rendkívül összetett okai vannak, nem pedig 1-2 kiragadott "szuper ok", amire rá lehet kenni! Az ilyen kiemelések megint csak arra jók, hgy bizonyos csoportokat betámadjanak. Persze értelmet keresni a mai magyar közbeszédben, majdhogynem lehetetlen!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.06.15. 02:50:23