• Irasidus
    #128
    A bronzkorban az emberiség már ismerte bizonyos fémötvözetek előállításának módját, csatornákat és vitorlásokat tervezett, valamint hárfán játszott. Ezekhez képest a kerék elkészítése egyáltalán nem tűnik nehéz feladatnak. A problémát nem is egy, a peremén guruló korong elkészítése jelentette, hanem ennek a forgó korongnak a rögzítése egy mozdulatlan faládához.

    A zseniális trükk, ami ezt lehetővé tette, a kerék-tengely párosítás feltalálása volt. Persze, hiába működött elméletben tökéletesen, a gyakorlati megvalósítás nagyon is nehéz volt. Ahhoz, hogy egy rögzített tengely körül a kerekek foroghassanak, a tengely végeinek illetve a lyukaknak a kerékagyban majdnem tökéletesen simának és kereknek kellett lenniük. Ellenkező esetben túl nagy lett volna a súrlódás, és a kerék nem tudott volna fordulni. Ráadásul a tengelyvégeknek szorosan kellett illeszkedniük a kerékagyba, de nem annyira, hogy ne fordulhasson a kerék.

    Az egész szerkezet, nagyon érzékeny volt a tengely méreteire. Ha vékonyra csinálják, kicsi lett volna a súrlódás, de kevés terhet bírt volna el a kordé, ha viszont vastagra, akkor a súrlódás nőtt volna meg túlságosan. Emiatt a legkorábbi kocsik eléggé keskenyek voltak: így rövidebb és vékonyabb tengelyeket tudtak használni. A feladat bonyolultsága miatt ez egy mindent-vagy-semmit típusú munka volt: nem tudták részekre osztani a folyamatot.

    A kerék feltalálásához a kutatók szerint több körülménynek kellett fennállnia. Szükség volt vastag törzsű fákra, amikből kerekeket lehetett készíteni. Szükség volt fémszerszámokra, amikkel pontosan illeszkedő lyukakat és tengelyeket tudtak megmunkálni. És persze szükség volt arra az igényre, hogy nehéz terheket tudjanak szárazföldön messzire vinni. Valószínűleg az ácsmesterség viszonylag késői megjelenése volt a kerék feltalálásának akadálya.

    Valószínűleg – pont a helyzet bonyolultsága miatt – egy helyen találták csak fel a kereket, aztán onnan terjedt el meglepő gyorsasággal egész Eurázsiában és a Közel-Keleten. Épp ennek a folyamatnak a gyorsasága miatt nehéz megtalálni a kiindulópontját. A legújabb ásatások eredményei azt mutatják, a mai Lengyelország területén, illetve az eurázsiai sztyeppéken még az eddigi favorit Mezopotámiánál is korábban megjelent a kerék. Nyelvtörténeti kutatások azt valószínűsítik, hogy a mai Ukrajna területén egykor volt Tripolye-kultúra lehetett a kerék feltalálásának helyszíne – legalábbis a kerékkel és kocsival kapcsolatos szavak többsége ennek a kultúrának a nyelvéből eredeztethető.

    forrás: klikk 1 klikk 2

    Ennek az egésznek semmi köze az intelligenciához, oly módon, hogy ha valaki ismeri a kereket akkor intelligensebb lenne. Buta példa.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.06.17. 13:23:17