• vato loco
    #2
    "A Global Good Fund a világ legszegényebb emberei számára akar technológiai megoldásokat találni. A projektek elsősorban az egészségügyhöz és a gyógyításhoz kapcsolódnak. Vecchione hangsúlyozta, hogy a fejlődő országokban hiány van orvosokból és szakértőkből, ezért feltették a kérdést, hogy kifejleszthetők-e olyan megoldások, amelyek pótolni tudják a szakértőket."

    Az észnélküli gyerekgyártás a természetes elhalálozási ráta "túllicitálására" lett anno kitalálva. Most megbontjuk az egyensúlyt azzal hogy akik eddig elhullottak volna betegségben, éhségben, azok is felnőnek, és mivel maguk körül csak ezt látják, ők is futószalagról fogják ontani a gyereket. Mindezt egy olyan korban amikor a Földet a túlnépesedés fenyegeti, de annyira hogy a Knaiak már bűntetik is az 1-nél több gyereket. Ezzel nem jót teszünk, hanem pont rosszat, hiszen ott nő leginkább a népesség ahol nincs semmi: a sivatagokban. Ezért aztán mit tud csinálni ott egy ember? Csónakba pattan és eljön ide migránsnak. Ha már miattunk maradt életben, tartsuk is el mi...