Skylake#7
Még annyit, hogy az arcfelismerősdi remekül össztolható metakommunikáció és érzelmi állapot felismerésével is (level. 1: https://azure.microsoft.com/hu-hu/services/cognitive-services/, próbálgasd), ez ugye egy az egyben a lokációval is. Ennek segítségével - megfelelő a gépi tanulásnak nevezett bulshit segítségével - minél több adat esetében egyre pontosabban lehet következtetni az adott emberi egyed későbbi aktivitására. Ez nagyon lényeges a piaci szereplőknek (naná, még több szükségletet felkelteni, még több externália áthárításával), illetve a kormányzatoknak (Lásd.: Minority Report). Összességében ez tényleg nagyon szükséges a fejlett nyugati társadalmak részére, hiszen mindennél fontosabb, a tenorizmus elleni harc jegyében, illetve az elitek bebtonozása érdekében, hogy még több, és még inkább pervazívabb megfigyeléshez szokjanak hozzá az állampolgároknak nevezett s*gghülye alattvalók.