• NEXUS6
    #66
    Úgy tűnik ezekben a dolgokban valójában egyetértünk.

    Pl fogyasztási szokások, a termelés fogyasztás rendszere, a fogyasztás ökológiai lábnyoma. Az átlagember nem azért cserélgeti sűrűn a használati tárgyait, mert vagy leszarja a környezetét, vagy valami torz ösztön hajtja erre. Hanem csupán csak mert megteheti és a termékek mögött álló gazdasági társaságok direkt ösztönzik erre. Ha csökkenteni akarjuk a biológiai lábnyomunkat és tartósabb termékeket használunk az nem az egyén döntésén múlik, hanem az államon pl. aki megkövetelheti a gyártótól, hogy olyan termékeket gyártson, ami 10 évig is működőképes marad, ami bármilyen tartós fogyasztási cikket nézünk nem egy lehetetlen küldetés.
    Egy egy termék bevezetése után ráadásul, miután túllép egy extenzív elterjedési szakaszon, amikor az életmódunk részévé válik, meg is figyelhető a vásárlótól az erre mutatkozó igény. Lásd pl mobilpiac egyfajta befulladása, az olcsótól a drágább, jobb készülék felé elmozdulás, és a mobilok csere ütemének lassulása.
    A biológiai lábnyom tehát elvileg csökkenthető az életmód feladása nélkül. A 70-es években, az olajválság idején az amcsik is áttértek az országúti cirkálókról a külföldi kocsikra, gyak beáldozták az egész autóiparukat. Az életmódjuk mondhatni nem igazán változott, az első sokk után megtalálták az alternatív technikai eszközt. CFC gázok kibocsájtása szintén ilyen példa. A freon betiltása után megszűntek a hűtők, a klímák, a gázhajtású dezodorok? Nekem nem úgy tűnik.

    Riogatás. A környezet változik, de a korábbi időszakokhoz képest meglepően keveset változott az emberi technikai civilizáció kialakulása idején gyak az utóbbi 5 ezer éve, ezt a kontextust elfelejtik a GW prófétái hozzá tenni. Az olyan szent iratokban megjelenő isteni csapások, globális katasztrófák, mint az özönvíz számunkra már csak legendák, és azt hittük csak fikció az egész. Azonban a kutatások ugyan még nem konkretizáltak egy bizonyos ilyen jellegű eseményt, de csak azért mert a múltban jó pár ilyen jellegű esemény volt!

    Jogos a riogatás? Ha a riogatás tudatosítás és nem valami bibliai jellegű, elkerülhetetlen isteni csapásra, a saját bűnösségünkre való mutogatásban merül ki akkor jogosnak tartom. Azonban itt a fórumokon is vannak olyan emberkék, akik úgy gondolják, hogy az ember a Föld rákfenéje, és bárcsak pusztulnánk ki végre, hogy a bambik az erdőben örök idilli boldogságban élhessenek a farkasokkal ahogy eddig is.

    És ha már ilyen szépen sikerült vallási keretbe foglalni a mondandómat összefoglalnám, hogy mi most az ember szerepe szerintem. Az intelligencia nem öncélú dolog, valóban az evolúció következő lépcsőfoka, ami alkalmas arra, hogy a bolygó erőforrásait, rendszereit időben és térben integrálja.
    Először persze az intelligencia saját érdekeit nézi és használja lokális szinten a környezeti erőforrásokat a túlélése érdekében, de amint az intelligencia globálisan elterjed ezt az egész Földre terjedően értelmezi és valósítja meg.
    Hiszen általánosan ismerjük a fenntarthatóság gondolatát, elfogadjuk a biodiverzitás megőrzésének szerepét ebben, ezek nem igazán jelentik senkinek vitat tárgyát. Egy globális rendszert viszont az ember intelligenciájából fakadóan különböző irányokból próbál megközelíteni.

    A globális intelligencia, ha úgy tetszik evolúciósan szükségszerű és kívánatos is, mert stabilizálhatja a rendszert, elháríthatja a rendszer összetettségéből, kaotikusságából fakadó belső, vagy akár a külső okokra visszavezethető katasztrófákat is.

    Szerintem.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.03.30. 10:29:00