• Sidewinder
    #10
    Az a Szojuz csak kívülről ugyanaz az űrhajó. Ma már belül teljesen más mint a 60-as 70-es években. A Szojuznak ez az utolsó szériája, amit most gyártanak. Az MSZ változat. Előtte volt a TMA, azelőtt a TM,előtte a T. Az új orosz űrhajó,a Federacia, 2021-ben repül először egy F.E.D.O.R. nevű robottal a fedélzetén. Az első emberes repülésre 2023-ban fog sor kerülni. Az,hogy ne csinálnának semmit erős túlzás. Aktívan,sikerrel tesztelték az Angara hordozórakétát, többször is. Ebből egy komplett rakétacsalád épül majd, ilyen rakéta juttatja az űrbe a Federacija nevű új űrhajót is. Az új űrhajó 10-szer lesz felhasználható egymás után, konfigurációtól függően 4-6 főt tud majd szállítani.
    Az utolsó hírek szerint, amit láttam, teljesen kész a tervdokumentációja az eszköznek, és jövőre kezdik vele a légköri teszteket.
    Éedemes feliratkozni az orosz űrügynökség youtube csatornájára: Телестудия Роскозмоса a csatornájuk neve. Rengeteg érdekességet megtudhat onnan az ember, plusz ha akarja, akkor élő közvetítésben nézheti a Szojuz-MSZ és a Progressz indításokat is.
    A fegyverkezésről pedig annyit, hogy nem csak ők fegyverkeznek. Ők egyszerűen behozzák azt a lemaradást, amit a "demokratikus" jelcini éra alatt felhalmoztak ezen a téren. Ezért sír az egész nyugat, de ez egy másik téma.
    Ajánlott olvasmány: Szövetségi Űrprogram 2016-2025