Irasidus#596
Sajnos tévedsz, nem csak hogy gondolta, hanem a tagjai még mindig így gondolják, sőt ennél sokkal sokkal morbidab dolgokban is hisznek, és látszólag elfogadják az evolúciót, de ha végigolvasod azt a nyakatekert szöveget, hogyan is fogadják el, végül rájössz, hogy mégsem, és ez csak a hivatalos szöveg, az egyházi előjárók, papok, hívek semmilyen formában nem fogadják el - mondjuk nem is érdekli őket, sem ez sem a tudomány más állítása. Mondom, ebből látszik, hogy nem jársz vallási közösségbe, tudásod egyszerűen a netről van.
""Egy kérdésem lenne, hogy állsz a házasság előtti szexel?" Jól!"
Ezek szerint egy vallási erkölcsöt nem tartasz be, holott te tartod "jobbnak a vallásos alapú erkölcsi nevelést, hiszen az valamilyen szinten évezredek együttélési alapszabályait fogalmazza meg." Most az ne zavarjon, hogy az együttélés szabályai megváltoztak, tehát a bibliával ellentétben nem tartunk rabszolgákat, a nőknek egyenlő joga van a férfiakkal, meg hasonló dolgok... Szóval nem tartod be. Ennyi.
"Nem tudom mire akarsz pontosan gondolni"
Nem hiszem, hogy tudod, mivel fogalmad sincs miről beszélek. És éppen erről beszélek, a te tudásod a vallásokról felszínes, és kívülállóként mondogatod, hogy milyen jó. Addig, amíg nem kell úgy élned, és azt válogatsz össze belelő ami neked tetszik, vagy úgy gondolod, hogy része, addig tényleg jó... Csak ugye ez már nem vallási erkölcs. De nagyon kíváncsivá tettél, hogy tulajdonképp mire is gondolsz.
"Ha az evangélikus dolgokra gondolsz, az egyelőre kimaradt, de szerintem ismerem az érzést."
Hú, te tényleg elképesztően a partvonalról beszélsz. A dicsőítés során összegyűlnek a hívek, és istent dicsőítik, imával, énekkel, és a végén olyan babonás dolgokkal, hogy a füled ketté állna. Nem barátom, ez katolikus dolog, persze van evangélikusoknál is ilyen.
"Szerencsére még nem volt rá szükségem. Mesélj, milyen érzés? Megyek amerre az ilyenfajta fejlődésem diktálja, nem utasítok el semmit, nem is vagyok az út végén. De szerintem már az elején sem. "
Te most elvicceled az egészet. Én komolyan beszéltem, ez része a felekezeti életnek. Szóval nem utasítasz el semmit? Dehogynem, te válogatsz. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.05.17. 18:05:37