• NEXUS6
    #559
    "Az egész úgy fest mint aki felállított egy axiómát: isten létezik és megpróbál kitalálni hozzá egy világot, ennek úgy kellene működnie hogy megfigyeled a világot amiből következik hogy isten létezik."
    Te pedig úgy teszel mintha a világon csak tudományosan leírható, és le is írt, és ezek alapján törvényileg is szabályozott folyamatok lennének. Nem létezne a hétköznapi tapasztalat, ami bizony nem csak az egyes műszaki tudományos végzettséggel/fokozattal nem rendelkező emberre, hanem pl a műszaki tudományok világa tekintetében egész mérnöki szintig azért megjelenik és esetenként a tudományos szintű szabályokkal is szembe mehet.
    Eröltetett a hétköznapi tapasztalat során megjelenő anomáliákra és a mainstream tudomány által nem magyarázott jelenségekre, mintázatokra valami isten-szerű megoldást keresni? Bizonyos mértékig az. Viszont az ilyetén magyarázatnak évezredes hagyománya is van. Szal nem én találtam ki ezt, hanem kezdetektől az emberi kultúra része. Annak tagadása viszont csak pár száz éves, de inkább csak pár évtizedes hagyományra tekint vissza. Szal szorri, de pont az enyém a vizsgált alapfelállás és nem a tiéd.

    "Az agyasabb elődünk fejlettebb verziójával jobban tudott vadászni, több fehérjéhez jutott, a fejeltebb agy ment tovább az utódokba. Nem látok ellentmondást. A véletlen persze az egész evolúció folyamatának alapvető komponense."
    És ezekszerint az emberi agy is egyre csak nött? Több agy, jobb vadászat, több erőforrás, tápanyag.
    Csak épp, szorri de a neandervölgyikenek, akik ugye vagy 30 ezer éve, gyak a fejlettebb kultúrák megjelenése elött kihaltak, 10-20%-kal volt nagyobb az agytérfogatuk.
    Szóval akkor?

    "A jövőből a múltba irányuló visszacsatolás egy nyilvánvaló paradoxon, csak addig lehetséges ameddig szuperpozícióban marad a rendszer(tehát a múltbéli állapot is 'lebeg'), de a Föld az folyamatosan megméri saját magát és egy valóságban létezik."
    Jelenlegi ismereteink szerint kvantum méretekben nem paradoxon az időben visszafelé mozgás. Ha még is van az agynak egy ilyen kvantumfizikai jellemzője, ami fenntartja a hullámállapotot, akkor ugye a sámán kaphatott ilyen infót, a kérdés hogy hogyan lehetséges az ilyen eset feloldása makro méretben oksági viszony tekintetében.

    "Ez a "kvantumfizikai, spec topológiájú fázistér" nem tűnik másnak mint egy tudományosan hangzó bullshit amivel a laikusokat meg lehet vezetni hogy ennek bizony van tudományos alapja, tipikus kelléke a konteo-s eszköztárnak."
    A XIX. szd-i tudósok szerint a kvantumfizika is pont ez volt. ;) Ettől persze nem lesz automatikusan minden BS igaz.

    "Breivik: OK elfáradt(bár a ravasz meghúzáshoz azért annyi energia nem kell). Hazamegy. Kipiheni magát. Látja hogy senki nem figyel az üzenetére. Másnap újra elkezd lövöldözni. Szerintem teljesen reális forgatókönyv, ha nem állítod meg a bűnözőket akkor megismétlik a tetteiket, sajnos ez még akkor is így van ha 1x-2x megállítottad, ezért nem is ad könnyen a társadalom 3. esélyt."
    Igen, de akkor is az a kérdés, hogy Breivik miért ment ki egyszer is és a többi norvég meg miért nem megy egyáltalán? Mi teszi mássá Breiviket? Miért nem akarnak gyilkolni az átlagemberek (pláne, hogy nagy részük vallásos ugye, 71%-uk a keresztény luteránus Norwég-egyház tagja)?

    "A tégy jót másokkal elv az alapvetően idegen az embertől, jellemzően önzőek vagyunk, de megtanultuk hogy ez együttműködés során ebből vissza kell vennünk mert a végén mégis így járunk jobban. A genetikai közelség alapján azonban az evolúció közelebb helyez személyeket az én-hez mint az ők-höz, kifejezetten igaz ez az utódra, akinek az élete fontosabb a sajátunkénál)"
    Ja valszeg így zajlik, csak azt felejted el, hogy az ovibajárás nem a jogi/igazságszolgáltatási rendszer része, az óvónéni pedig nem csak a BTK-t nem ismeri, de valszeg semmilyen jogi végzettsége nincs. Az amit átad, azt évezredek óta átadja egy felnőtt a rá bízott kisdedeknek, mert a társadalomban való funkcionálás része. Azzal egyetértek, hogy a kisgyerekben nincs meg bizonyos érzelmi/viselkedési mintázat, ami csak korai felnőtt korban jön elő. Lelkiismeretnek, meg ilyesminek nevezzük. Én ennek az evolúciós gyökerét nem tgadom, ez biztosítja, hogy jó pár száz ezer éve kisebb nagyobb közösségekben a felnőttek hatékonyan és rivalizálás nélkül együttműködjenek. Olyan állatokban, ahol ez a feltétel nincs meg soha az életbe nem tudod felébreszteni. A közösségi állatoknál bizony dönteni kell az erőforrások elosztásáról és az emberbe, a kultúrába, de szerintem genetikailag sokkal több szabály van kódolva, mint sem amit az oviban, suliban el tudnánk sajátítani. Ez nem megismerés, tudatos tanulás, hanem érzelmi érés kérdése.

    "Pontosan ez az ok. Azért nem fogja a legkifinomultabb erkölccsel rendelkező harvardi professzor sem feldobni a lányát mert az evolúció törvénye felülír mindent, ezt ismerte fel a jogalkotó és létrehozta a kiskaput."
    Ezzel szemben a koránban meg ez van a 10 parancsoaltban: 9. Igazat szólj, még a rokonaidról is. Most akkor egy muszlim erkölcsösebb, mint egy csak a jog szerint élő ember?

    "vajon eltér-e a pedofil papok ilyen arányaitól!?"
    No ácsi. Itt arról van szó hogy az egyház/biblia ad egy magasabb erkölcsi szintet, ezzel szemben azt látjuk hogy az ezt reprezentáló egyház még egy olyan alantas bűnt is megtűr/alkalmaz mint a pedofília."
    Köszönöm, csak ezt akartam hallani! ;) Ezekszerint tehát a vallás egy magasabb erkölcsi rendszert jelent a jogban reprezentáltjoz képest? Az, hogy az egyház, ami gyakorlatilag a valláshoz kapcsolódó, arra ráépülő adminisztratív szervezet, mit is kezd a jogsértésekkel szerintem más kérdés, az hogy mit követ el adott papp, hogy takargatja az egyház, a szervezet védelmében a bíboros, és hogy púderez az aktuális pápa, az vajon hitelteleníti Jézus szavait, gondolatait? Asszem nincs is több kérdésem.