• bunny
    #31
    Mindez csak arról szól ezen a szinten, hogy irgalmatlan összegeket lapátoljanak a költségvetésből a haveri körnek. Stadionépítés magasabb szinten. Ha valóban meg akarnak bénítani egy országot, nem atomot dobnak rá hanem néhány hackert. MINDENT számítógép irányít. Egyébként pedig már arra sincs szükség, hogy elfoglaljanak egy országot. Gazdasági eszközökkel pont ugyanazt az eredményt el lehet érni, bármiféle harctéri esemény nélkül. A XXI. században csak az elmaradott (agyilag) országokban folyik a valódi harc. Kína nagyjából felvásárolta teljes afrikát, miközben a kínai hadsereg be se tette a lábát. De körbenézhetünk itthon is, hány gyár van tisztán magyar kézen.
    Miről szólnak a háborúk? Erőforrások birtoklásáról. Ember, föld, ásványkincsek, víz, stb. Namost ma már ehoz nincs szükség valódi megszállásra, kizárólag pénzre. Persze nyilván lehet olcsósítani egy kis háborúval, de én remélem és hiszem, hogy jobban megéri tisztáz üzleti vonalon bekebelezni egy országot mint valóban elfoglalni. Ez továbbra is megmarad afrika és távolkelet szinten, ott is elsősorban vallási és egyéb fanatizált indokokkal megideologizálva.
    Utoljára szerkesztette: bunny, 2018.03.03. 20:36:30