• Tetsuo
    #301
    Konkrétan már az előrelépés lenne, ha a magyar állam nem adna semmilyen adókedvezményt külföldi cégeknek, viszont a magyar cégeket előnyben részesítené. Ezenfelül ha a földeket nem Orbán oligarchái és külföldiek vásárolnák fel, hanem konkrét támogatás illetné a helyi kistermelőket, óriási segítség lenne.
    Az úgynevezett rendszerváltáskor az akkori ipart modernizálhatta volna az állam maga, esetleg külföldi segítséggel, de nem hagyta volna ebek harmicadjára jutni, már sokkal előbbre lennénk. Ezután árusította volna az üzemeket lassan, sorjában és elsősorban magyaroknak, komolyabb megkötésekkel, mint ahogy történt.
    Élelmiszer és könnyűipar terén önellátók lehetnénk, majd exportra is termelhetnénk - ehhez tényleg csak hazai érdekű kormányok kellettek volna.
    Buszok, teherautók, vasúti járművek gyártásában együttműködhettünk volnai külföldi cégekkel, egyenlő partnerként.
    Elektronika, vezérlés-, műszertechnika, illetve informatika pedig olyan terület, ami mindig meghálálja a K+F-t.

    Vagy legalább csináltuk volna úgy, mint a törökök. Sok német cég kihelyezte oda a gyártást, azután jöttek létre azok török konkurensei. Pl. a Bosch háztartási gép divíziója vs. Beko (oké, előbb alapították, de know how a németektől jött), Vestel stb.

    Mindezeken felül egész Európában kellett volna védővámmal súlytani az ázsiai, főként a ruházati és könnyűipari termékeket, illetve megemelni a szükséges minőségi szinteket.
    A probléma itt is az, hogy a politikusok adott ciklusban és zsebek teletömésében gondolkodtak /-nak, távlatokban egyáltalán nem tekintve, hazájuk érdekeit suttba vágva cselekedtek /-nek.