• fonak
    #11
    Ebben a hírben éppen hogy nem álprofilokról van szó, az adja az értéküket, hogy valós személyeket szerveznek be, abban pedig, hogy "létezik egy trollhadseregnyi magyar ember, akik teljesen ingyen hajlandók a saját idejüket és energiájukat arra áldozni, hogy előre megírt politikai üzeneteket terjesszenek" semmi újdonság nincs. A szocik és a szadesz is csinálták már 2002-ben és később, csak akkor még kisebb volt az internetpenetráció, nem volt Facebook, így csak az akkori leglátogatottabb fórumokon (index fórum pl.) tolták anonim fikanickek meg "lelkes" 24/7-ben politikaifórumozó láthatóan "főállású" netwarriorok. Feltehetően nagyrészt szintén ráérő, lelkesedésből dolgozó nyugdíjasok. Meg persze nagyságrenddel kevesebb emberről volt szó. De láthatóan "érvelőkártyákkal" felszerelkezett, vagy ugyanazon üzeneteket mindenhová bemásoló nickekről volt szó. A szervezett mémgyártás sem éppen újdonság, először a szadesz indított ilyen kampányt 2002-ben (önkénteseket toboroztak "plakátok" photoshopolására). Persze az is várható volt, hogy a K-listát erre is felhasználják.
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.01.30. 21:30:30